Október 23 fontos nemzeti ünnepünk: 1956-ben ezen a napon a magyarság szabadságáért kezdett harcot a hidegháborús idők legjelentősebb katonai nagyhatalmával a Szovjetunióval. A második világháború után a Sztálint barátjának tudható Rákosi Mátyás kezébe került a teljhatalom, aki a megszáll szovjet hadseregre támaszkodva kommunista diktatúrát hozott létre Magyarországon. A nép 1956-ban már 11 éve szenvedett az ÁVH képében jelentkező állami terrortól, nyomortól és elnyomástól. Közben Sztálin meghalt (1953 március 5-én) az új vezető pedig, Nyikita Hruscsov nem kedvelte Rákosit és 1956 nyarán le is váltotta (sőt Moszkvába hozatta). Ám a helyére Gerő került, így valójában nem változott semmi és a belső feszültségek a végletekig fokozódtak Magyarországon. 

A kép forrása: erdelyigyulekezet.hu

A robbanást megelőző egyik szikra Rajk László újratemetése volt 1956 október 6-án. Rajkot igazságtalanul, koholt vádak alapján, 1949 október 15 –én végeztette ki Rákosi. Értelmetlen és kegyetlen megöletése önmagában is szimbolizálta a rendszer és kifejezetten Rákosi Mátyás zsarnoki uralmát. Miután azonban napvilágra került a Rajk-per valódi háttere, a kommunista vezetés számára nem volt más választás, mint Rajk rehabilitációja és újratemetésének engedélyezése. A temetés 1956. október 6-án zajlott, óriási politikai tüntetés keretében. Egyes becslések szerint körülbelül 200 ezer ember vett rajta részt előbb a Kerepesi temetőben, majd a Batthyány örökmécsesnél.

A forradalom előtti második szikra a lengyelországi események nyomán lobbant lángra. A lengyel tömegek ugyanis 1956 őszén a helyi kommunista párt korábbi reformer vezetőjét, az 1951 óta börtönben senyvedő Wladislaw Gomulka szabadon bocsátását kezdték követelni. Poznanban munkásfelkelés zajlott, a dolgozók pedig a bérek emelését, a normák igazságosabb meghatározását, a választások szabadságát és a szovjetektől való elszakadást követeltek. Válaszul 1956 október 21-én a szovjet csapatok megindultak Lengyelországba, hogy erőszakkal vessenek gátat a további eseményeknek. A világ, és főként a forradalom szélén álló Magyarország népe lélegzet visszafojtva figyelte mi fog történni!

Különösen a diákok akartak lépéseket tenni a lengyelekkel való szolidaritásért, illetve egy lengyel mintára megalkotott követelés lista létrehozásáért. Először 1956 október 16-án Szegeden, egy párttól független ifjúsági szervezet alakult, a MEFESZ (Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége), majd alig egy héttel később, október 22-én a budapesti  műegyetemen elkészült egy 16 pontos követelés-lista a legfontosabb sérelmek orvoslásáról. A pontok közt előkelő helyet foglalt el a szovjet hadsereg kivonulása, Nagy Imre kormányfői kinevezése, a többpárti szabad választások megtartása, a szabadságjogok biztosítása és a magyar nemzeti szimbólumok szabad használata. Mai szóval élve „hab volt a tortán” hogy az egyetemisták Rákosi Mátyás bíróság elé állítását is a listába emelték. A bérek rendezésének követelése pedig az 50-es évek nyomorúságos viszonyaihoz illeszkedett. A MEFESZ –hez más egyetemek is csatlakoztak: Pécsen, Miskolcon, és Sopronban! Az egyetemisták október 22-én, a Budapesti Műszaki Egyetem nagygyűlésén fontos döntésre jutottak: másnap a lengyel eseményekre reagálva, szimpátiatüntetést fognak tartani a lengyel-magyar barátságot jelképező Bem József szobor környékén.

A pártvezetés ugyan hosszú vita után végül engedélyezte a lengyel szimpátiatüntetést, ám elkéstek az engedményekkel. A nagy napon három fontos forradalmi központ alakult ki. Az első maga a Bem tér volt, ugyanis a diákok a Műegyetemtől a Duna parton vonultak oda, egyre növekvő számú tömeggé gyarapodva. Másik csoport előbb a Petőfi szobornál meghallgatta Sinkovits Imre szavalatát, a Nemzeti dalt, illetve a forradalom 16 pontos követelés listáját, majd ezt követően vonultak a Bem térre. Itt megszületett a forradalom jelképe, a közepén lyukas nemzeti zászló, melyből kivágták a népre erőltetett és történelmünktől idegen kommunista címert. A téren a tömeg meghallgatta az írók kiáltványát is, Veres Péter tolmácsolásában, aki az Írószövetség nevében mondta el azt. Innen a közben már 200 ezer főre duzzadt tömeg a Parlament elé ment, és Nagy Imre megjelenését követelte.

Nagy Imre még 1953 júliusa és 1955 márciusa közti miniszterelnöksége idején bizonyította reformjaival, hogy a demokrácia híve, aki bár abban az időben még a pártállam keretei közt, de akkor is a nép érdekében dolgozva, javítani akart a lakosság helyzetén. Sztálin 1953 márciusi halála után Nyikita Hruscsov - az új szovjet pártfőtitkár  - változásokat akart. Egy új típusú, engedékenyebb, központilag kevésbé uralt gazdaságpolitika kísérleteként engedélyezte Magyarországon, hogy a gazdasági változásokat akaró Nagy Imre legyen a miniszterelnök. Tehát 1953 júliusa és 1955 márciusa közt Nagy Imre vezetésével új kormányprogram próbálta helyrehozni a gazdaságot. Nagy Imre 1953 nyarán leállította az erőszakos téeszesítéseket, a hadsereg és a nehézipar erőltetett támogatását, visszaszorította az ÁVH -t és felfüggesztette a koncepciós pereket. Azonban a világpolitikai változások leállították Nagy Imre reformjait. 1955 május 9 -én a NATO felvette soraiba az NSZK -t, ami miatt a hidegháború kiéleződött, és Hruscsov visszakozott a gazdasági nyitástól. Azonnal leállította Magyarországon a reformokat, és Rákosi leváltotta Nagy Imrét.

Nagy Imre 1956 október 23-án délután 18 órakor tartott rövid beszéde, mely „elvtársak” megszólítással kezdődött – és így füttyszó és tiltakozó kiabálás közepette indult – a volt reformer miniszterelnök 1953-as programjáról szólt. Ám ezúttal a tömeg már sokkal többet várt és sokkal többet akart ennél. Bár Nagy Imre első nyilvános szereplése 1956 október 23-án csalódottságot keltett, az emberek érezték, van már olyan ember a parlamentben, aki idővel a forradalom élére állva sikerre viheti az átalakulást.

1956 helysznei. Forrás: infostart.hu

Nagy Imre parlamenti beszéde mellett a forradalom emblematikus megmozdulása volt a városligeti , 1951-ben épült 8 méteres Sztálin szobor ledöntése. A szovjetek melletti politikai elkötelezettséget, és Sztálin dicsőítését jelképező monumentális alkotás a magyarság szemében az elnyomás szimbóluma volt. A tömeg október 23-án ledöntötte hát, majd a szobor fejét a testről leválasztva teherautóval a Blaha Lujza térre, a Nemzeti Színház közelébe vontatta. A Bródi Sándor utcában található rádió azért volt a forradalmárok fontos célpontja, mert a 16 pont közzé tétele szempontjából kulcskérdés lett elfoglalása. A rádiónál a katonák egy része váratlanul átállt, így először úgy tűnt áldozatok nélkül is megszerezhető lesz az épület. Ám ekkor az ÁVH emberei az ablakokból tüzet nyitottak a forradalmárokra, és így a szabadságharc később hosszúra nyúló áldozati listáján megjelentek az első hősi halottak nevei. Az épület mindezek ellenére hajnalra az ostromlók kezébe került, majd a rádiót átköltöztették a Parlamentbe. Az események fontos fordulóponthoz közeledtek, mert a Szovjetunió - a kétpólusú világrend egyik szuperhatalma - és a kelet-európai térség valódi ura megelégelte a magyarországi folyamatokat! Lényeges és sorsfordító változásokra készült, melyek már túlmutattak határainkon és - bár ezt akkor még senki nem tudhatta - világpolitikai jelentőségű történések gyújtópontjaivá vált Magyarország. A további események meghatározó kulcsfigurája Nyikita Szergejevics Hruscsov, a donyecki szénbányászból pártvezérré vált ukrán kommunista lett, aki Sztálin halála, vagyis 1953 óta vezette a Szovjetuniót (és ezzel az egész kelet-európai térséget).

A rádiónál folyó eseményekkel egy időben, de 1600 kilométerrel keletebbre, - Moszkvában - este 21-órakor Nyikita Hruscsov, két fontos döntést hozott! Egyrészt a Budapest környéki laktanyák tankjait a városba rendelte, másrészt utasítást adott átmeneti időnyerés céljából arra, hogy a magyar tömegek által követelt Nagy Imrét időlegesen miniszterelnökké nevezzék ki! A magyar pártvezetés így 1956 október 24-én reggel 8 órakor nyilvánosan is bejelentette a fontos eseményt.

A forradalom második napja a harcok megindulását hozta, ugyanis a Hruscsov által küldött tankok reggelre megjelentek Budapest utcáin.

A kép forrása: hungarytoday.hu

A magyar felkelők azonban szembeszálltak velük, és a laktanyákból szerezve fegyvert, illetve Molotov koktélokat készítve, megindították a szabadságharcot. (Több szovjet harckocsit tettek harcképtelenné és/vagy vettek birtokba.) A legfőbb budapesti felkelő központok Széna tér, a Baross tér, a Corvin köz, a Mester utca és a Tűzoltó utca lettek! A forradalom és szabadságharc országos méretűvé vált, amikor a nagyobb városokban is tüntetések kezdődtek. Ám a pártközpontban október 24-én Katonai Bizottság alakult Münich Ferenc vezetésével, és szovjet vezetők is érkezésével megkezdődött az események visszaszorításának megtervezése. Az orosz vezetők leváltották Gerőt és helyére a fiatalabb és a tömegek számára nagyrészt még ismeretlen, - ekkor 44 éves - Kádár Jánost nevezték ki.

A harmadik nap újabb súlyos áldozatokat követelt, ugyanis október 25-én a budapesti tömeg megint a parlament elé vonult, ám a háztetőkről az államvédelmi hivatal emberei tüzet nyitottak a védtelen tömegre, mintegy 50 (más források szerint 80-100) életet kioltva. A tüntetők megvadultak és a féktelen düh hatására az ÁVH embereit kezdték keresni, meglincselve olyanokat is, akikre csak a gyanú árnyéka vetült. (A forradalom 20 napja alatt 28 embert vert halálra a tömeg, nagy részük ÁVH -s volt, és ezen a napon lincselték meg.) Október 26-án a negyedik nap, a Kilián laktanya is az események középpontjába került, amikor a felkelőknek sikerült bevenniük az épületegyüttest. Mivel a laktanya visszafoglalására kiküldött Maléter Pál ezredes váratlanul a szabadságharcosok oldalára állt, úgy tűnt a forradalom győzelmének esélye és ezzel a reménykedés lángja újra magasba csaphat.

Október utolsó napjaiban a vidéki harcok több helyen felülmúlták a pesti eseményeket is, így Mosonmagyaróváron a karhatalom által elrendelt sortűz 100 halottat követelt. Ennek ellenére mindenhol munkástanácsok alakultak, és Donáth Ferenc illetve Losonczy Géza a pártvezetőket felkeresve a kormány azonnali átalakítását kezdte követelni. A követelést Kádárék ekkor már nem merték elutasítani, és 1956 október 27-én megtörtént a Rákosi időszakban elképzelhetetlen, vagyis létrejött egy koalíciós kormány! Ebben a kommunistákon kívül miniszteri tárcát kaphatott két kisgazda politikus is, Kovács Béla és Tildy Zoltán! 1956 október 27-én, a forradalom ötödik napján tehát minden jel arra mutatott, hogy Magyarország ki fogja tudni harcolni szabadságát.

A győzelem érzése

Az 1956 október 28 és november 3 közti hét nap a forradalom győzelmi időszaka volt. Nagy Imre október 28-án délután megtartott rádióbeszédében kifejtette legfőbb célkitűzéseit. Ezek közt első az volt, hogy a Nemzeti Demokratikus Mozgalom terminust elfogadtatása a világgal, és „tető alá hozza” a tűzszüneti megállapodást. A második célnak a szovjet csapatok kivonulásának elérését tekintette, majd ezt követte az ÁVH feloszlatása, illetve amnesztia biztosítása mindenkinek. A miniszterelnök a demokrácia feltételeit akarta megteremteni a szabadságjogok és a szabad választások, többpárt rendszer kialakításával. A hosszabb távú célok közt előkelő helyet foglalt el a régi magyar jelképek visszaállítása, a március 15 nemzeti ünneppé nyilvánítása és a gazdaságban az erőszakos téeszesítések befejezése. Nagy Imre fontosnak tartotta még az általános fizetésemelés, illetve az árrendezés és más szociális problémák megoldásának kérdését is. A programhirdetés cselekvés követte: Nagy Imre és a vezetés átköltözött a Parlamentbe, és a miniszterelnök azonnal utasítást adott az 1949 február óta igazságtalanul fogságban tartott Mindszenthy József bíboros kiszabadítására.

A kép forrása: honvedelmisport.hu

Nagy Imre október 30-án újabb rádióbeszédben jelentette be a többpártrendszer bevezetését. Még aznap és másnap összesen kilenc politikai párt alakult újjá. A frissen újraalakult pártok közül négy, azonnal belépett a kormánykoalícióba: a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Független Kisgazdapárt, az SZDP és a Petőfi Párt (régi nevén parasztpárt) Az új koalíciós kormány november 3-án átalakult, államminiszteri kabinet jött létre, benne mind a négy pártból  két – két emberrel.  Az átalakulás elérte a fegyveres erőket is, amikor minden fegyveres testületet, nevezetesen e hadsereget, rendőrséget, határőrséget és a nemzetőrséget is, a stabilitás eléréséig egységes parancsnokság alá, a Forradalmi Karhatalmi Bizottság hatáskörébe rendelték. A honvédelmi miniszter Maléter Pál lett.

A forradalom győzelmi szakaszában a tömegek biztonságuk és megnyugvásuk érdekében a korábbi hét év politikai elnyomásának és rémuralmának legfőbb szimbólumát, a kommunista pártszékházat is birtokba akarták venni. Így október 30-án megindult a Köztársaság téren lévő szimbolikus épület ostroma! A pártszékházat bevétele során összesen 24 olyan embert is meglincseltek, akiről úgy tudták, hogy a gyűlölt ÁVH –nak dolgozik. Jelentősen hevítette az indulatokat, hogy a tömeg azt hitte, a székház és a tér alatt titkos politikai börtönrendszer működik, ahol ismeretlen körülmények közt elhurcolt embereket tartanak fogva. Bár ez a hír hamisnak bizonyult, a lakosság megnyugodott a győzelem betetőzésének tartott ostrom után.

Magyarországot magára hagyja a nyugat

A magyar forradalom sorsa nem csupán a magyarországi győzelem vagy vereség kérdése volt, hanem sokkal inkább azon múlott, hogy a hidegháború közepette a két nagyhatalmi tömb – az USA vezette NATO és a Szovjetunió vezette Varsói Szerződés - hogyan fog viszonyulni az 1945 óta érvényben lévő hatalmi helyzet esetleges megváltozásához. Egyszerűbben fogalmazva, a NATO hajlandó lesz e támogatni a magyarok nyugati szférához csatlakozását, és a Szovjetunió hagyni fogja e ennek bekövetkezését. A „képlet” azonban bonyolultabb volt, mint akkor Nagy Imréék gondolták. Ugyanis pont a magyar forradalom idején zajlott a két világhatalom diplomáciai összecsapása is, Egyiptom ügyében.

Egyiptom elnöke Gamal Nasszer ugyanis szovjet segítséggel és a keleti blokkhoz közeledve államosította a Szuezi csatornát, mely a nyugati hatalmak számára kulcsfontosságú kereskedelmi útvonal volt. Anglia és Franciaország ne hagyhatta érdekeik csorbulását, így Izraelt felkérve a csatlakozásra, közös támadást indítottak Nasszer országa ellen. Október 29-én Izrael reggel megindította a hadműveleteit. Ahogyan várható volt, az összecsapás a két nagyhatalmi tömb konfliktusává változott. A Szovjetunió komoly fenyegetést intézett az USA és szövetségesei felé, kilátásba helyezve, hogy Egyiptom és Magyarország ügyében akár a világháborús helyzet kialakulása is megtörténhet. Az USA ekkor meghátrált, és először nyíltan elítélte az egyiptomi támadást, majd titkos megbeszélések keretében lemondott a magyarországi forradalom támogatásáról is.

A döntés és titkos alku után az ENSZ felhívására Izrael kivonult Egyiptomból és Hruscsov szabad kezet kapott Magyarország lerohanásához. Ilyen előzmények után nem volt meglepő, hogy amikor Nagy Imre november 1-én felvette a kapcsolatot az ENSZ főtitkárral, Dag Hammarskjöldel és bejelentette, hogy Magyarország ki fog lépni a Varsói Szerződésből, hogy semleges államként az ENSZ Bt védelmét élvezhesse, a felkérés az USA nyomására süket fülekre talált. Nagy Imre akkor természetesen nem tudhatta a valós helyzetet, és bízva a nemzetközi segítségben november elsején bejelentette a rádióban Magyarország semleges státuszát.

A vereség és a megtorlás

A Szovjetunió az október utolsó napjaiban a nyugattal megkötött titkos alkuig a magyar forradalommal szemben a megtévesztés politikáját alkalmazta. Kifejezte ugyanis látszólagos tárgyalókészségét, hogy időt nyerjen, és egy forradalmi küldöttséget hívott tárgyalni a parlamentbe. A küldöttség november 3-án Maléter Pál vezetésével indult el a találkozóra, ám az orosz katonaság tárgyalás helyett a tököli főparancsnokságra, szállította őket. Közben Hruscsov megkapta a nyugati „hozzájárulást” a beavatkozásra, így november 1-én megszületett a Forgószél hadművelet terve Magyarország katonai lerohanására. Az akciót Hruscsov a Varsói Szerződés főparancsnokára Konyev marsallra bízta.  Az események felgyorsultak, és november 1-én Jurij Andropov nagykövet magához hívta Münnich Ferencet és Kádár Jánost. A két kommunista vezetőt a Szovjetunióba utaztatták, ahol közölték velük: ők lesznek Magyarországon a kommunista rend helyreállítói. Kádárékat a megbeszélés után november 3-án Ungváron át Szolnokra vitték, ahol csatlakoztak a Budapest megtámadására induló páncélos hadsereghez! Szolnokon Kádár azonnal rádióbeszédet mondott, melyben bejelentette a Forradalmi Munkás Paraszt kormány megalakulását, és beolvasta az új és „legitim” kormány névsorát. A bejelentést követően Kádár és Münich Szolnokon várta meg a budapesti forradalom leverését.

A szovjet támadás november 4-én hajnali 4-kor indult meg. Alig több mint egy órával később, hajnali 5 óra 20 perckor Nagy Imre rádióbeszédre kényszerült, mely élete utolsó szabad megnyilatkozása volt:

„Itt Nagy Imre beszél a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van! Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”

A reménytelen harc Pesten november 4 és 11 közt folyt. Utoljára Csepel - Újpest esett el, vidéken pedig Dorog, Tatabánya, Pécs tartott ki legtovább. Ám november 11-re mindenütt vége lett a harcnak!

November 7-én Kádárt Pestre vitték, ahol letette a hivatali esküt, a Nagy Imre kormányt pedig felmentették november 12-én. Nagy Imréék a harcok során a parlament elhagyására kényszerültek, ám Hruscsov és Tito összefogtak, a csapdába ejtésük idejére, és Tito menedéket ajánlott nekik a Jugoszláv nagykövetségen. Mikor azonban Nagy Imre és társai odaértek a Kádár-kormány elismerésére kérték fel őket (ezt megtagadták) Végül november 4 - 22 közt a követségen tartózkodtak, majd Kádár a tárgyalás ígéretével kicsalta őket. Ekkor meglepetésként kellett tudomásul venniük, hogy az értük küldött busz célállomása a tárgyalások helyszíne helyett egy romániai katonai bázis volt. A forradalmi csoport a laktanyában 5 hónapot tartózkodott, majd 1957 áprilisban visszavitték őket Budapestre a tervezett per végrehajtására. Eközben Mindszenty József bíboros az USA nagykövetségre menekült, ahol végül 15 éven keresztül tartózkodott, egészen 1971ig. Ekkor a Vatikán és a magyar kormány megállapodásával távozhatott a Vatikánba.

Forrás: szentkoronaradio.com

A forradalom leverése után a Kádár-rezsim két fő gondja a munkástanácsok visszaszorítása és a hatalommal továbbra is ellenséges, lázító szervezetek megszüntetése volt. Ehhez önkéntes pártemberekből, vattakabátos pufajkásokból álló félkatonai csoportokat használtak. Kádárék nem merték rendteremtő célra használni a rendőrséget vagy a hadsereget, mert féltek az esetleges átállásoktól. A pufajkások december 5-én és 6-án összesen 200 értelmiségi vezető tartóztattak le, köztük a munkástanácsok két vezetőjét, Bali Sándort és Rácz Sándort.

A harcokban összesen 3300 felkelő halt meg, a megtorlás során pedig 229 embert végeztek ki, és további 20 ezer forradalmárt börtönöztek be. Jelentős volt az internáltak száma is, hisz összesen 13 ezer „gyanúsított” kapta ezt a sorsot! A harcok és megtorlás elől 170 ezer ember menekült külföldre. Mindezekhez kell hozzászámolni, hogy a december elejére időzített „rendcsinálás” során történő tömegbe lövésekkel - Salgótarjánban, Miskolcon, Egerben – további 100 halálos áldozat is gyarapította a veszteségek listáját. Mindent egybevéve az 1956-os forradalom és szabadságharc erőszakos leverése 3629 magyar élet kioltását, 200 ezer ember életének gyökeres megváltozását, és egy egész nemzet önálló akaratának elfojtását hozta.

A Nagy Imre per 1958 februárja és júniusa közt zajlott. A vádat sajátosan fogalmazták meg, így hangzott: "szervezkedés a népi demokratikus rend megdöntésére". A végső ítélet nem volt kérdéses, a per csupán színjátékot jelentett. Három halálos ítélet született, melyeket 1958 június 16-án hajtottak végre. A kötél általi kivégzésekre a gyűjtőfogház udvarán hajnalban került sor. Ekkor hunyt el Nagy Imre, Maléter Pál, és Gimes Miklós. A holttesteket előbb a börtön udvarán földelték el, majd 1961-ben az Új Köztemető 301-es parcellájának egyik jeltelen sírjában, hamis neveken. Az említett halálos ítéleteken túlmenően, külön eljárásban Szilágyi József halálra ítélése is megtörtént a per alatti magatartása miatt. Losonczy Géza pedig a tárgyalás előtt halt meg. Kopácsi Sándort Budapest volt rendőrfőnökét életfogytiglani, Donáth Ferencet tizenkét évi, Tildy Zoltánt hatévi, Jánosi Ferencet nyolcévi, Vásárhelyi Miklóst, a Nagy Imre kormány sajtófőnökét pedig ötévi börtönre ítélték. A súlyos ítéletek csak tovább erősítették a tudatot: 1956-ban hősök haltak meg. Azok, akik a legtöbbet áldozták hazájukért és a szabadságért. Márai Sándor sorai juthatnak eszünkbe:

"Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik-
Ők, akik örökségbe kapták-:
Ilyen nagy dolog a Szabadság? ..."

Az 56 -os megtorlások igazi befejeződése 1963 -ig váratott magára, amikor Kádár János márciusban kiadta az 1963 évi 4. törvényerejű rendeletet, melyben közkegyelmet hirdetett az  56 -os forradalom letartóztatottjai számára. A rendelet alapján 3480 ember szabadulhatott a kommunista börtönökből! (Többek közt ekkor távozhatott a börtönből Göncz Árpád későbbi köztársasági elnök és Bibó István a rendszerváltás gondolatiságának elindítója is.) A közkegyelem azonban nem volt teljes, és természetesen a meghalt  százak is történelmünk örök veszteségét jelentik. 1956 emléke örökké élni fog a magyarok szívében!

Ajánlott posztok: Legsikeresebb hadjárataink, 1956 három megindító részlete, A Habsburgok története / III. Béla és az Árpád-ház virágkora / Könyves Kálmán uralkodása / Szent László uralkodása / Széchenyi István gróf / Göring, Hitler után a második / Nagy Péter cár / Korhű film: Törvényen kívüli király / A legsötétebb évszázad és a pestis / Ki volt Rózsa Sándor? / Az államalapítás / Poroszország és a Német Birodalom / A hunok népe / Ki volt Aetius? /

Nagy Károly, latin írásalakban Carolus Magnus a középkor történetének talán legjelentősebb alakja volt, korabeli forrásokban mint Pater Europae azaz Európa atyja szerepelt. Hírnevét mint frank király szerezte 768 -tól foglalva el a trónt. Később hódításaival hatalmas európai birodalmat teremtett (Frank Birodalmat) így 800. december 25-én III. Leó pápa a karácsonyi misén Rómában a fejére helyezte a császári koronát, ezzel „római császárrá” (Imperator Augustus) is vált.

A kép forrása: wikipedia.org

Nagy Károly élete

742. április 2-át tartják Nagy Károly születésnapjának. Anyja Bertarda Herstalban, egy Liège közli belga faluban, ahol Károly apja született és ahonnan mind a Merovingok, mind a Karolingok származnak, hozta világra gyermekét. A Károly név a germán nyelvekből ered, ahol „embert” vagy „szabad embert” jelent. Ezt hozták összefüggésbe a óangol Churl névvel. A legtöbb szláv nyelvben a király szó a Károly név megfelelő alakjából ered. Közismerten magas, tisztelet parancsoló megjelenésű és világos hajú férfi volt aránytalanul vastag nyakkal. Csontvázának 18. századi vizsgálta során magasságát 193 cm-ben állapították meg. 

Nagy Károly életútjának nagy részét életrajzírójától, Einhardtól, a Vita Caroli Magni (vagy Vita Caroli Magni) (magyarul: Nagy Károly élete) írójától, ismerjük. Pippin halálakor a Frank Birodalmat felosztották, a hagyományok szerint, Károly és Karlmann között. Károly kapta a birodalom tenger felőli részét. Név szerint Neusztriát, nyugat Aquitániát és Austrasia északi részét, míg Karlmann kapta az alsó részt, dél Austrasiát, Septimaniát, kelet Aquitániát, Burgundiát, Provencet és Svábföldet és határos lett Itáliával. Talán Pippin elismerte Károly kitűnőbb hadi képességeit, de Karlmannt tartotta az érdemesebbnek a hatalomra, fiúként, de nem a hatalom birtokosaként, csak mint király.

A fivérek uralmának első jelentős eseménye az aquitánok és a baszkok felkelése volt, 769-ben, azon a területen amelyet Pippin ketté osztott fiai közt. Aquitániát így teljes mértékben leigázták a frankok. Károly elvette Desiderius lombard király lányát, ám hamar eltaszította magától. Ez felébresztette a lombardok haragját és örömmel szövetkeztek Karlmannal Károly ellen. Ám még mielőtt a háború kitörhetett volna Karlmann meghalt 771. december 5-én.

Hódítások

772-ben I. Adorján pápa igényét fejezte ki a Ravennai Exarchátus néhány városára, amelyek ezidőtájt Desiderius uralma alá tartoztak. A lombard király ahelyett, hogy megtámadta volna a Pentapolist, azaz a Pápai Államot, egyenesen Rómának támadt. A pápa követséget küldött Nagy Károlyhoz azzal a kéréssel, hogy erővel szerezzen érvényt apja, Pippin egyezségére a Szent székkel, mi szerint a frank uralkodó megvédi a Pápai Állam függetlenségét. Károly és nagybátyja, Bernárd 773-ban átkeltek az Alpokon és Páviáig kergették a lombardokat. Pávia ostroma 774 tavaszára befejeződött, amikor is Károly meglátogatta a pápát Rómában. A pápa hálából érvényesítette a frank uralmat Észak-Itália felett, ám az téves feltételezés, hogy Velencét, Toszkánát, Emiliát és Korzikát is neki adta volna. A pápa a patriarcha címet adományozta Károlynak, mint Lombardia uralkodójának. Ezután Károly visszatért Páviába, ahol a lombardok átdták neki a várost. 

Szász hadjáratok (773-804): Nagy Károly egész uralkodása alatt folyamatosan csatákat kellett vívnia mindenhol birodalma környezetében, amiket elit testőr csapatai élén vívott legendás kardjával, a Joyeuse-vel. Tizenhárom évnyi háború és tizennyolc csata után (a Szász háborúk) Károly megszállta Szászországot és tovább indult hogy terjessze a római katolikus vallást fegyverrel is ha kell. A szászok fenntartották a békét hét éven keresztül, de 792-ben Vesztfália népe fegyvert ragadott a hódítók ellen. Eastfália és Nordalbingia is csatlakozott hozzájuk 793-ban. Ám a felkelés nem hozott nagy sikert és a frankok 794-re leverték. Az utolsó függetlenedési próbálkozásra 804-ben került sor, közel harminc évvel az első frank hadjárat után.

A térkép forrása: worldhistory.org

Nagy Károly fiai: 781-ben első három megmaradt fiát királlyá tette. Az első, Károly, Neustria királyságát kapta, ami magában foglalta Anjou, Maine és Tours fennhatóságát is. A második fiút, Pippint (az eredeti Karlmannt), Itália királyává koronázták a vaskoronával, amelyet apja is használt 774-ben. Harmadik fia, Lajos, pedig Aquitánia királya lett.

Bajorország: 788-ban Károly figyelme Bajorország felé fordult. Tassilot, a helyi uralkodót, alkalmatlannak nyilvánította az uralkodásra esküszegés miatt. A vádak alaptalanok voltak, de Tassilot így is eltávolították a trónról és Jumièges kolostorába száműzték. 794-ben a frankfourti zsinat őt és családját is arra kényszerítette hogy mondjanak le a bajor trónról. Bajorországot is frank tartománnyá nyilvánították, ahogy annak idején Szászországot. 

Avar hadjárat:

778-ban az avarok (Einhard szerint hunok) pogány hordái érkeztek Európa földjére Ázsia sztyeppéiről s a mai Magyarország területén telepedtek le, meghódítva Friulit és Bajorországot. Károly figyelmét 790-ig más dolgok kötötték le, de ebben az évben hadjáratot vezetett a Duna völgyébe és végigpusztította a Rába környékét. Ezután egy Pippin vezette lombard sereg megtámadta a Dráva környékét és betört Pannóniába. A hadjárat még folytatódott is volna, ha a szászok nem lázadnak fel 792-ben, megtörve a hét éves békét.

A következő két évben Károly ismét szláv segítséggel harcolt a szászok ellen. Pippin és Erik Friuli hercege eközben folytatták Pannónia körgyűrűs erődrendszerének meghódítását. Kétszer is megtámadták az avar fővárost. A zsákmányt elküldték Károlyhoz Aachenbe, aki szétosztotta azt hívei és szövetségesei között. Sőt, a jó viszony ápolásának kedvéért még Offa merciai királynak is küldött belőle. Hamarosan az avar törökök megadták magukat és Aachenbe utaztak, hogy hűbéresküt tegyenek Károlynak és megkeresztelkedjenek. 800-ban a bolgárok Krum vezetésével elsöpörték az arvar államot. A 10. században a magyarok hódították meg a bolgárok uralta Alföldet és új kort nyitottak Nagy Károly utódainak történetében.

Hispánia: Az itáliai hadjárat során került Károly kapcsolatba a szaracénokkal, akik ekkor uralták a Mediterránumot. 785-ben seregei megszállták Geronát és kiterjesztették a frank hatalmat Katalóniára is. Az észak-hispániai muszlim vezetők folyamatosan lázadtak a córdobai fennhatóság ellen, így szívesen nyújtottak segítséget a frankoknak. A frank front lassan de biztosan terjedt ki dél felé. 795-re már Gerona, Ausona és Urgel is a kezükre került. 797-ben Barcelona, a térség legnagyobb városa is elesett, amikor Zeid, a város kormányzója fellázadt Córdoba ellen. A mórok 799-ben foglalták vissza. Azonban Lajos teljes seregével átkelt a Pireneusokon és 800-801-ben ismét elfoglalta a várost. A frankok ismét megindultak a córdobai emír ellen. 809-ben bevették Tarragonát és 811-ben Tortosát. Végül az Ebro egész torkolatvidékét megszerezték és betörtek Valenciába, rákényszerítve I. al-Hakam emírt hogy elfogadja a hódításukat 812-ben.

A hatalom csúcsán

Nagy Károly uralkodása a 800. év környékén érte el a tetőpontját. A karácsonyi misén (december 25.) Károly letérdelt az oltár elé és a pápa a fejére helyezve a koronát Imperator Romanorumá („a rómaiak császárává”) koronázta a Szent Péter Bazilikában. Ezzel a pápa kísérletet tett hogy átvegye az irányítást Károly felett Konstantinápolytól. Amikor a velenceiek összekülönböztek Bizánccal és Pippinnek, Itália királyának ajánlották fel hűségüket. A Nicephhori béke véget ért. Nicephorus elpusztította a partokat a flottájával. Ekkor megkezdődött az egyetlen háború a történelem során amit a frankok vívtak a bizánciak ellen. A harcok 810-ig eltartottak, amikor Velence vezetői ismét átadták a várost Bizáncnak és Európa két császára békét kötött. Nagy Károly megszerezte az Isztria-félszigetet és 812-ben I. Mihály bizánci császár elismerte császári címét Imperator Romanorum gubernans imperiumként.

813-ban Károly magához hivatta egyetlen életben lévő törvényes fiát, Jámbor Lajost, Aquitánia királyát. Megkoronáztatta őt örökösévé és visszaküldte Aquitániába. Aztán elment őszi vadászatra mielőtt november 1-jén visszatért volna Aachenbe. Januárban megbetegedett. Január 21-én ágynak esett.

Ajánlott posztok: Legsikeresebb hadjárataink, 1956 három megindító részlete, A Habsburgok története / III. Béla és az Árpád-ház virágkora / Könyves Kálmán uralkodása / Szent László uralkodása / Széchenyi István gróf / Göring, Hitler után a második / Nagy Péter cár / Korhű film: Törvényen kívüli király / A legsötétebb évszázad és a pestis / Ki volt Rózsa Sándor? / Az államalapítás / Poroszország és a Német Birodalom / A hunok népe / Ki volt Aetius? /

Éppen húsvét hétfőjén, azaz április 21-én, 88 esztendős korában hunyt el Jorge Mario Bergoglio (Buenos Aires korábbi püspöke), aki 2013 március 13-án I. Ferenc pápa néven kezdte meg pontifikátusát. Halálának oka: agyvérzés és szívelégtelenség, melyek korábbi súlyos tüdőgyulladása után, azzal összefüggésben kialakulva okozták halálát. Isten nyugosztalja őszentségét. Új pápa megválasztása következik most, mely a konklávé feladata lesz.

A konklávé 1274 óta létező testületi forma, melynek elnevezése a latin cum és clavis szavakból tevődik össze azaz a val-vel és a kulcs kifejezésekből áll, melyek arra utalnak, hogy a pápát választó testületet befogadó helyiséget kulcsra zárják addig, amíg az új egyházfőre történő sikeres voksolás le nem zárul. A választáson csak a 80 évnél fiatalabb bíborosok vehetnek részt, de a testület maximális létszáma 120 fő lehet.

A választás most már csak kétharmados többségig tartó többszöri titkos szavazással történhet. Erre várhatóan május 5 és 10 között kerül majd sor. A voksolás helye természetesen Róma, azon belül a Vatikán, egészen pontosan az 1473-ban megépített Sixtus-kápolna. Híres mennyezet-freskóját 1512-ben készítette el Michelangelo Buonarotti.

Az eredménytelen szavazási fordulókat fekete füsttel jelzik a várakozóknak, amikor azonban a szavazás eredményes, a szavazócédulákat száraz szalmán kóc hozzáadásával égetik el, aminek a hatására fehér füst száll fel a Sixtus-kápolna kéményéből. A választás idejére rendszerint megtelik várakozókkal a Szent Péter tér. A sikeres pápaválasztást követően a protodiakónus bíboros, a diakónusi rend legrégebben kinevezett tagja a Szent Péter bazilika erkélyéről latinul mondja a hagyományos mondatokat: Annuntio vobis gaudium magnum. Hbemus papam! (Nagy örömöt jelentek be nektek. Van pápánk!) Az új pápa ekkor üdvözli először a téren összegyűlt híveket.

Szent Péter után a pápát eleinte a római klérus, a római hívek és szomszédos püspökök, később a klérus és az előkelőbb hívők választották, s a nép jóváhagyta a választást. II. Miklós pápa 1059-ben a pápaválasztásban a fő szerepet a bíborosi kollégiumra ruházta, a császárnak megerősítési, a római klérusnak és népnek utólagos hozzájárulási jogot biztosított. III. Sándor pápa pedig 1179-ben tette a választást a bíborosok kizárólagos jogává: kétharmados szavazati többséget írt elő érvényességéhez, a császári megerősítés ekkor már nem volt szokásban. A pápaválasztás történetének nagy mérföldköve volt, amikor X. Gergely pápa 1274-ben előírta a konklávét a pápaválasztáshoz. [forrás]

A 2013-as pápaválasztás. Forrás: infopapa.hu

Jelenleg a 267. pápa megválasztása kapcsán a lehetséges pápajelöltek között szerepel Erdő Péter magyar bíboros is, de sokan tartják esélyesnek Angelo Scola milánói érseket, Gianfranco Ravasit a Vatikán "kulturális miniszterét", illetve az osztrák Cristoph Schönborn bécsi érseket (sőt dél-amerikai és afrikai bíborosok is szerepelnek a sajtóban, mint potenciális pápa-jelöltek). Nagy kérdés, hogy újra egy progresszív, reformer pápát választanak majd (mint amilyen I. Ferenc volt) vagy inkább visszatérnek a konzervatív irányvonalhoz.

Az alábbi képen a pápaválasztásnak helyet adó Sixtus-kápolna látható és a Szent Péter tér egy része.  

A kép forrása: vaticantour.com

Petőfi Sándor az 1848/49-es forradalom és szabadságharc költője maga írta meg naplójában annak a bizonyos híres, történelmi napnak az eseményeit. 

Tízezres tömeg vonult tehát a Pilvaxtól az Egyetemhez, ahol az emberek lelkesen fogadták a 12 pontot és Petőfi két nappal korábban írt versét, a Nemzeti Dalt, a forradalom eszméje kétségkívül magas lángra kapott. Petőfi így emlékezett:

A folytatásban a költő beszámolt 1848 március 15 további eseményeiről és zárásáról is: 

Petőfi Sándor a szabadságharc utolsó csatáinak egyikében esett el Erdélyben, Segesvár mellett, ahol oroszok ölték meg a csata végén.

Megkezdte az egyik TV csatorna a várva várt Hunyadi című 10 részes osztrák-magyar sorozat vetítését és a premier hétvégén rekordot is döntött a nézettsége: közel 1 millió embert ültetett a képernyők elé. Az alapot Bán Mór regénysorozata adja mégpedig 4 rendező közreműködésével. (Az első két részt Robert Dornhelm készítette.) Az első benyomás kedvező a sorozatról (az első 3 rész után) bár talán zavaróan sokat foglalkozik a script Hunyadi János nőügyeivel és ágyjeleneteivel, melyekkel valószínűleg a nézőszám-növelés lehet a készítők célja és a fiatalabbak megnyerése. Ugyanakkor kapunk történelmi helyszíneket, várakat, lovagi fegyverben harcoló magyar vitézeket, csatákat és legfőképp nagy történelmi figurákat mint maga Hunyadi, Szilágyi János, Vitéz János, Ujlaki Miklós, Cillei Ulrik, Brankovics György. 

A kép forrása: mandiner.hu

A főhőst, Hunyadi Jánost a szerepre sokat készülő és edző Kádár L Gellért alakítja, míg feleségét, Szilágyi Erzsébetet Rujder Vivien. A nagy törökverő első szerelmét, Brankovics Marát a gyönyörű Törőcsik Franciska alakítja. Itt máris megállnék egy pillanatra, hiszen ez a kapcsolat fikció, mivel Galambóc várának ostromakor, azaz 1428-ban Brankovics Mara, a szerb despota lánya csak 8 esztendős, míg Hunyadi 21 éves, így már csak életkorukból adódóan sem lehettek szerelmesek egymásba (legalábbis erősen remélem). Ugyanakkor Brankovics Mara későbbi sorsa már helyesen van bemutatva: valóban II. Murad szultán háremébe kerül, ahol feleséggé lép elő és komoly befolyása lesz a szultánra. 

Hunyadi életútja

Hunyadi életútjának első szakaszáról aránylag keveset tudnak a történészek: annyi bizonyos, hogy apja Vajk még Havasalföldön született (kun vagy besenyő bojár-családba) majd áttelepült a Magyar Királyságba, ahol Zsigmond király katonája lett. Szolgálataiért és vitézségéért kapta meg 1409-ben Vajdahunyadvárt, amikor a kis Hunyadi János épp 2 esztendős volt. János neveltetése katonai mederben folyt és a kor legnagyobb délvidéki főuraitől tanulhatott, így Ozorai Pipótól, Csupor Demetertől és Lazarevics István szerb fejedelemtől. Az bizonyos, hogy különleges testi adottságaihoz remek hadvezéri, stratégiai és taktikai ismereteket szerzett, elmélyedve a főbb fegyvernemek elsajátításában, így a vívásban (többféle karddal, szablyával), az íjászatban, a lovasrohamok vezetésében és az ostromokban. Az ágyúk az évszázad középső harmadában jelennek majd meg a magyar vitézek eszköztárában, így ezekről Hunyadi csak később szerezhetett ismereteket.

Hunyadi életének első szakaszában mindenesetre egyszerű katona, a hadtudományok megtanulója és nem tekinthető főnemesnek, amit a sorozat többször ki is emel (helyesen). Végig-katonáskodja Zsigmond seregében a 20-as éveit, miközben meg is nősül. A nagy hatalmú Szilágy Mihály testvérét Szilágyi Erzsébetet veszi el, aki két fiúval ajándékozza meg: Lászlóval 1431-ben és Mátyással 1443-ban. Fordulópontot életében majd azok az évek hoznak, amikor hazatér Itáliából, Visconti herceg milánói udvarából. Ekkor már 26 éves és 1433-at írunk. Zsigmond elnyeri a császári címet és nagyon nagy részben Hunyadira támaszkodva szorítja vissza majd győzi le Csehországban a huszitákat (Husz János követőei) akik az egyház hatalmát és a Német-Római Birodalmat egyaránt fenyegették. 

Hunyadi a várnai csatában. Marastoni József műve. Forrás: wikipedia.org

Zsigmond azonban 1437-ben meghal és két esztendőre veje, Habsburg Albert foglalja el a magyar trónt, aki hadászati kérdésekben már egyértelműen Hunyadira támaszkodik. Ez lesz az a pillanat, amikor a karrierje végre beindul és a katona-hadvezér sorból a főnemesek-zászlósurak vagyis országnagyok sorába emelkedik. 1439-ben 32 évesen kinevezik szörényi bánnak. Az új pozíció együtt járt azzal is, hogy a délvidéki királyi várak felett ő parancsol innentől. Két évvel később már erdélyi vajda, temesi ispán és sok ezer holdnyi birtok tulajdonosa. Hunyadi országos tekintélyt azonban csak az 1440-ben hatalomra kerülő, 16 esztendős Wladislaw oldalán szerez, akit I. Ulászló néven koronáznak magyar királlyá Székesfehérváron. Híres törökverő címét is csak ezt követően vívja ki: 1441 és 1443 között sorra aratja győzelmeit a török felett Rácországban (Szerbia), Erdélyben majd elhatározza, hogy támadó hadjáratokba kezd.

Ez az ami igazán különlegessé tette Hunyadit: az első hadvezér volt a magyar történelemben, aki sikeres és nagyszabású támadó (és nem védekező) hadjáratokat vezetett messze a Török Birodalom belsejébe. A hosszú hadjáratban 1443-ban Szófiáig hatolt, a következő évben 1444-ben pedig a Fekete tenger partjáig jutott. Itt azonban a várnai csatában az ifjú király meggondolatlansága miatt vereséget szenvedett és elvesztette uralkodóját is. (I. Ulászló holtan maradt a csatatéren). Még csak mindezek után következett a hazatérő Hunyadi kormányzósági korszaka, amikor a csúcsra jutott 1446 és 1453 között. Bár a második rigómezei csatában veszített (1448-ban) és Brankovics György árulása miatt a török győzelme megalázóvá vált (és hazavergődni is csak keservesen tudott) három évvel később 1456 nyarán óriási győzelemmel mentette fel Nándorfehérvárt. Hunyadi János történelmi diadala Nándorfehérvár (ma Belgrád) megőrzése és az ország megvédése volt, mely után azonban távozott az élők sorából alig 49 évesen a csata után 3 héttel pestis miatt.

Anton Bogner: Nándorfehérvár ostroma. Forrás: dailynewshungary.com

Összegzés a filmsorozatról (az első 3 rész alapján)

Kellenek a látványos és minőségi módon elkészített magyar történelmi filmek és filmsorozatok, hogy az új generációk is alaposabban megismerjék múltunk sikeres nagy fordulópontjait és hőseit. Különösen napjainkban lényeges ez, amikor annyi a baj, a válság és a háború körülöttünk. Szükségünk van a magyar dicsőség emlékezetére és a kesergés helyett sikereink felemlegetésére. A Hunyadi János életét feldolgozó sorozat EZT a célt is szolgálni tudja.

Ugyanakkor érezhetően a rendezők - Robert Dornhelm, Nagypál Orsi, Ruttkay Zsófia és Veres Attila - többet akartak a múlt felidézésénél: egy szenvedélyekkel teli, romantizált és fiataloknak is szóló látvány-filmet akartak készíteni, akciófilmes felütésekkel. Aki azonban sokat markol keveset fog, ahogy a mondás tartja. Nehéz minden korosztályt megszólítani és egyszerre adni veretes történelmi élményeket az idősebbeknek és szenvedélyes szex-jeleneteket a fiataloknak. A két csoport elégedetlen lesz a másknak szóló jelenetekkel, ahogyan ez a visszajelzésekből már látszódik is. Az, hogy Hunyadiból a nők bálványát faragjuk, akinek legtöbb gondolata a szex körül forog nem biztos, hogy valósághű megjelenítése a hadjáratoknak és folytonos harcnak élő nagy magyar hadvezér alakjának. Hunyadi Jánosnak voltak hibái, mint pédául a túlzott birtok-halmozás (és nem a kicsapongás) és lehetséges, hogy ennek megjelenítése történethűbbé tette volna a sorozatot.  

Ugyanakkor kapunk remek felvételeket történelmi várainkról (több látószögből), a korabeli hadfelszerelésről, Hunyadi híres aranyozott páncéljáról és nevezetes csatáinkról, melyek várhatóan a későbbi részekben bemutatásra kerülnek majd (várnai csata, Nándorfehérvár ostroma ..stb). Kádár L Gellért markáns figura, magas erős, amilyen Hunyadi János is lehetett. A szakáll-kérdés vitatható, mert valóban szinte minden ábrázoláson csak bajusszal látható a nagy törökverő. De pozitívum, hogy a sorozat bemutatja a korszak nagy alakjait: Brankovics Györgyöt (Rade Serbedzija), Újlaki Miklóst (Medveczky Balázs), Cillei Ulrikot (Fekete Ernő), Szilágyi Mihályt (Mátray László), Vitéz Jánost (Csémi Balázs) és Kapisztrán Jánost (Thomas Trabacchi). 

Kicsit túl sokat foglalkozik a sorozat a szultán háremének belső világával, az ott folyó intrikákkal, a feleségek és ágyasok belső harcaival és a szex-jelenetekkel. Mindezek történelmi szempontból természetesen lényegtelenek, bár ahogyan már említettem a feleségek olykor befolyással tudtak lenni a szultánokra és Brankovics Mara is ilyen volt. A II. Muradot alakító Murathan Muslu mindenesetre jó választás a szerepre: karizmatikus, erős kisugárzású és tekintélyt parancsoló jelenség, ahogyan minden bizonnyal Murad szultán is az lehetett (uralkodása idején 1421 és 1444 között).

Kidekázhatnánk történész szemmel a hibákat, melyek között találhatunk nagyobbak és kisebbeket is, mint az a beszédstílus és viselkedés, mely egyáltalán nem stimmel az egyes főurak egymás-közti de főleg az uralkodók felé mutatott magatartásában vagy a csata-jelenetekben, bizonyos ruhákban, fegyverekben, de összességében érdemes vizsgálni a sorozatot és az összkép egyelőre nem rossz. A sok felesleges ágyjelenetet meg meztelenkedést leszámítva az első három rész visszaadja a vérzivataros XV. század hangulatát mely leginkább a török elleni harcról szólt. Ennek pedig legnagyobb magyar hőse az egyik legjelentősebb történelmi alakunk: Hunyadi János volt.

Harmat Árpád

Ajánlott posztok: A várnai csata, Legsikeresebb hadjárataink, 1956 három megindító részlete, A Habsburgok története / III. Béla és az Árpád-ház virágkora / Könyves Kálmán uralkodása / Szent László uralkodása / Széchenyi István gróf / Göring, Hitler után a második / Nagy Péter cár / Korhű film: Törvényen kívüli király / A legsötétebb évszázad és a pestis / Ki volt Rózsa Sándor? / Az államalapítás / Poroszország és a Német Birodalom / A hunok népe / Ki volt Aetius? /
 

A várnai csatára 1444. november 10-én került sor a törökök által megszállt Balkánon, egészen pontosan a bulgáriai tengerparton. A magyar sereg megtámadta az Oszmán Birodalmat I. Ulászló király és Hunyadi János vezetésével mélyen behatolva a török területekre egészen a Fekete tengerig menetelve. A cél az oszmánok balkáni uralmának felszámolása volt és visszaszorításuk Ázsiába, hogy ne tudják fenyegetni a magyar végeket. A döntő összecsapás Várna mellett bontakozott ki, melyben az alig 20 esztendő magyar uralkodó Jagelló Ulászló az életét vesztette.

A harcoló felek: az egyik oldalon az Oszmán Birodalom serege állt, II. Murád szultán és Kandarli Halil nagyvezír vezetésével, míg velük szemben I. Ulászló magyar-lengyel király és Hunyadi János vezette keresztény szövetséges hadsereg sorakozott fel. A törökök körülbelül 50 ezren voltak, míg a magyarok fele annyian, nagyjából 25 ezren lehettek. A keresztény haderőn belül a magyar-lengyel lovasság 15 ezer főt, a havasalföldi segédhad 4 ezer katonát, míg a többi segítség (németek, csehek, szerbek, horvátok) néhány ezer főt tettek ki.

A várnai csata a Thuróczy-krónikában. Forrás: commons.wikimedia.org

A csata előzményei

Magyarország az 1440-es évek elején Nándorfehérvárnál, majd – Hunyadi János vajdának köszönhetően – Erdélyben is sikerrel állította meg az Oszmán Birodalom támadásait, a győzelmek nyomán pedig a „törökverő” hadvezér elég önbizalmat gyűjtött ahhoz, hogy kísérletet tegyen a balkáni népek felszabadítására. A Szegeden és Váradon folytatott tárgyalások során ugyan az oszmánok békét kértek a magyaroktól, ám a pápa legátusa, Giuliano Cesarini bíboros folyamatosan egy újabb hadjárat megindítása érdekében „lobbizott” Ulászlónál, amelyhez – a pápai segítség mellett – többek között Jó Fülöp burgundiai herceg (ur. 1419-1467), Genova, illetve Velence támogatását is megígérte.

Cesarini bíboros végül sikerrel járt, ugyanis a magyar uralkodó a legátus nyomására Szegeden megesküdött, hogy a törökkel kötött egyezséget semmisnek fogja tekinteni, majd Váradon színleg megállapodott Murád követeivel. Valójában azonban megkezdődött egy nagy hadjárat szervezése mely egészen a Fekete tengerig vezetett. A keresztény sereg 1444 szeptember 20-án Orsova közelében lépte át a magyar-török határt, hogy meginduljon Nikápoly felé, ahol csatlakozásra várták a havasalföldi segéderőket. Innentől már a 25 ezres teljes keresztény had vonult tovább a tengerpart irányába.

A terv egyszerű volt: a keresztesek a meglepetés erejét kihasználva akarták felszabadítani a Balkánt, eközben pedig az itáliai köztársaságok hajói – blokádjukkal – megakadályozták volna II. Murád csapásmérő fő-seregének átkelését Európába. A terv azonban nem „működött” ugyanis Genova elárulta a szövetségeseket, és borsos áron – katonánként egy aranyért – átszállította Murád seregeit a tengerszoroson. A velenceiek önmagukban képtelenek voltak fenntartani a blokádot, így aztán a Várnához érkező kereszteseket ugyancsak kellemetlen meglepetések érték, például a teljes török had, 50 ezer harcossal.

I. Ulászló és Hunyadi János a keresztény haderő vezetői azonban még így is vállalták az összecsapást és a megütközést a szultáni haddal. 

Az ifjú I. Ulászló Jan Matejko képén. Forrás: wikipedia.org

A várnai csata a hatalmas török túlerő dacára Hunyadinak hála egyenló felek küzdelmeként indult és magában hordozta annak esélyét is, hogy I. Ulászló sereg akár győzhet is. A magyar sereget ugyan a magyar király vezette, de az össecsapás végkimenetele a magyar hadvezéreken múlt: Thallóczy Ferenc szörényi bánon, Szilágyi Mihály várkapitányon (és délvidéki főúron), Hunyadi János temesi ispánon (főhadvezéren), Rozgonyi Simon egri püspökön illetve egy itáliai főpapon Giuliano Cesarini bíboroson.

A csata lefolyása

A csata kezdetén a törökök rohamot indítottak a jobbszárnyon. A harcba lendülő egységek könnyű fegyverzetű aszabokból és akindzsikből álltak, akiknek célja nem az áttörés, hanem a Cesarini vezette hadtestek elcsalogatása és megsemmisítése volt; a csel be is vált, ugyanis a főpapok és Thallóczy bán gyanútlanul a könnyen megfutamodó törökök nyomába eredtek, az ellenség pedig egyenesen a szpáhik halálos ölelésébe vezette a keresztényeket. A jobbszárny rövid idő múltán összeomlott, menekülés közben pedig számos főpap – köztük Cesarini – és előkelőség életét vesztette. A katasztrófát végül Hunyadi János beavatkozása előzte meg, aki rohamával tönkreverte az ellentámadásba lendülő szpáhikat. Alighogy a törökverő hős győzelmet aratott a jobbszárnyon, hirtelen a másik oldalon is feladata akadt, ugyanis Szilágyi Mihály szintén válságos helyzetbe a ruméliai szpáhikkal szemben. Hunyadi gyors beavatkozása ezen a szárnyon is gyors sikert hozott, és úgy tűnt, hogy a keresztes sereg a létszámbeli hátránya dacára egyenrangú ellenfele a törököknek.

A térkép forrása: csamborgo.hu

A fordulatot az ifjú király meggondolatlan lépése hozta el, megpecsételve a csata sorsát: a szárnyakon dúló küzdelmet látva az addig tétlenségre szorított fiatal – mindössze 20 esztendős – és becsvágyó Ulászló király váratlanul rohamot vezényelt a derékhadnak, és alig 500 katonájával öngyilkos támadást intézett a janicsárok kőkemény fala ellen. A meggondolatlan és könnyelmű hadmozdulat során Ulászló hamarosan életét vesztette, a janicsárok közelharcban ölték meg, lándzsára tűzött fejének látványától pedig az addig bátran küzdő keresztény harcosok lelkesedése egy pillanat alatt elillant.

„A derék király szerencsétlen végzetét több jel jövendölte. Először is, amikor fegyverzetét magára öltötte, a szolga kezéből kiesett a sisakja; paripája szokatlanul hánykolódott; a hadrend felállítása után derült és csendes időben hatalmas szélvihar kerekedett, megtépdeste a királyi zászlót, és lerántotta a nyélről, aztán mindjárt el is állt; nem sokkal a békét felbontó gyűlés feloszlása után heves földrengés és váratlan árvíz jött.” (Bonfini, 1995. 3.6.275. 642. o.)

A király halála után a sorok megbomlottak, ezért Hunyadi – észlelve a teljes megsemmisülés veszélyét – azonnal elrendelte a visszavonulást. A várnai ütközet így számos előkelőség és sok ezer bátor magyar harcos véráldozata ellenére vereséggel végződött. Halottak száma: a török veszteségeket 20 ezer körülire, a magyarokét 11-12 ezerre becsülik, a győztes fél azonban így is az Oszmán Birodalom lett.

A csata jelentősége

A várnai vereséggel azonban hazánk és Európa egy komoly lehetőséget szalasztott el, hiszen Hunyadiék erőfeszítéseinek ellenére II. Murád birodalma megtartotta balkáni pozícióit, sőt – a második rigómezei csatában és Konstantinápoly falai aratott győzelmeikkel –, az oszmánok később meg is szilárdították helyzetüket a kontinensen. Ez az ütközet volt az utolsó esély arra, hogy Magyarország ne határainál kerüljön szembe a törökök áradatával, a vereséget pedig külön súlyosbította a vakmerő uralkodó halála, és a lehetséges örökös – a négy esztendős V. László (ur. 1453-1457) – fiatal kora; szerencsére a várnai török vérveszteség és Hunyadi kormányzósága ez alkalommal még megmentette az országot a komoly veszélytől. 

Felhasznált irodalom:

• Tarján M Tamás: A várnai csata rubicon.hu 
• Engel Pál - Kristó Gyula – Kubinyi András: Magyarország története 1301-1526 Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 

Ajánlott posztok: Legsikeresebb hadjárataink, 1956 három megindító részlete, A Habsburgok története / III. Béla és az Árpád-ház virágkora / Könyves Kálmán uralkodása / Szent László uralkodása / Széchenyi István gróf / Göring, Hitler után a második / Nagy Péter cár / Korhű film: Törvényen kívüli király / A legsötétebb évszázad és a pestis / Ki volt Rózsa Sándor? / Az államalapítás / Poroszország és a Német Birodalom / A hunok népe / Ki volt Aetius? /
 

Nem először fordul elő a történelemben, hogy egy nyugati vezető alkut köt egy diktátorral és az idegen rezsim agresszióját legitimálva segíti annak terjeszkedő és elnyomó politikáját, mely más népek, országok leigázását eredményezi. Megtörtént mindez már 1938 szeptember 15-én is, amikor a brit miniszterelnök Neville Chamberlain személyesen találkozott Adolf Hitler német kancellárral a Führer berchetsgadeni otthonában. Itt született meg a szégyenteljes Chamberlain - Hitler paktum, melynek későbbi eredménye Csehszlovákia felosztása lett és így az ország eltüntetése a térképekről. Közvetlen okként Hitler azt az indokot nevezte meg, hogy a Csehszlovákiában élő németek az úgynevezett szudéta-németség cseh elnyomástól szenved a prágai vezetés alatt így azonnali védelemre szorul, mely a Német Birodalomhoz való mielőbbi csatlakozást jelenti (azaz Csehszlovákia elcsatolását Németországhoz) De nézzük előbb az előzményeket.

Berchtesgaden 1938 szeptember 15. Chamberlain - Hitler találkozó. Forrás: bureaucracybuster.com

A nyugati hatalmak a két világháború között komoly diplomáciai, külpolitikai és gazdasági küzdelmet folytattak a folyamatosan erősödő Németországgal szemben. Kezdetben ugyan a Weimari Köztársaság (ahogyan a német államot nevezték II. Vilmos elűzése és Hitler hatalomra kerülése között) súlyos gazdasági gondokkal küszködött, később a nagy világválságtól kezdődően erősödni látszott (részben az amerikai tőkeinjekcióknak köszönhetően [mint a Young terv]). A német gazdaság mindenesetre a 30-as évekre talpra állt és Hitler 1932-es választási győzelmétől, majd 1933-as hatalomra kerülésétől kezdődően folyamatos erősödésbe kezdett. Közben a Führer sorra szegte meg a versaillesi béke pontjait (mint a demilitarizált zóna megszállása és a haderő-fejlesztés). A békében engedélyezett 100 ezres hadsereg helyett 1938/39-re egy 7 milliós hatalmas haderőt hozott létre. Amellett agresszív és terjeszkedő politikába kezdett: visszerezte a Saar-vidéket, bevonult a Rajna-övezetbe, csatlakozásra bírta és bekebelezte Ausztriát és szemet vetett Csehszlovákiára is.

A nyugati demokráciák eltérően reagáltak Hitler agressziójára: az USA izolacionosta külpolitikát folytatott vagyis elzárkózott Európa gondjaitól azt üzenve, hogy Hitler az európaiak gondja. Franciaország súlyos gazdasági gondokkal kűzdött és minden magmaradt pénzét az 1927 - 1932 között megépülő Maginot-erődvolba ölte (szent bizalommal abban, hogy ez majd megvédi a németek agressziójától), egyedül Angliára lehetett számítani, hogy megálljt parancsol a németeknek. 

Neville Chamberlain aki asszisztált Csehszlovákia felszámolásában Hitlernek. Forrás: encyclopedia.ushmm.org

Ám Anglia élére 1937 május 28-án a megalkuvó Neville Chamberlain került a konzervatív párt soraiból, aki rögtön békepárti szólamokba kezdett, mondván: ő az európai béke letéteményese, az appeasement egyetlen igazi képviselője. Valójában azonban éppen hogy segítette Hitler terjeszkedését oppurtunista diplomáciai menővereivel. Összesen három alkalommal találkozott Hitlerrel, de már a legelső alkalommal beadta derekát a Führernek. Ez volt a nevezetes berchtesgadeni találkozó, a Chamberlain - Hitéler paktum megszületésének színtere. A bizalmas légkörben Hitler Bajor Alpokban kialakított központjában (egyszersmint otthonában) lefolytatott megbeszélésen Chamberlain megalkuvó tárgyalópartnernek mutatkozott. A brit miniszterelnöknek ugyanis ekkkor vált meggyőződésévé, hogy csak úgy kerülhető el a világháború és Hitler hadseregének Európára támadása, ha mindenben enged a Führernek.

Alig egy héttel később, 1938 szeptember 22-én Bad Godesbergben is találkoztak, ám ezúttal Hitler még agresszívabb követelésekkel állt elő, közvetlen háborúval fenyegetőzött és kilátásba helyezte Csehszlovákia német megszállását is. 1938 szeptember 24-én adta ki a Godesberg-memorandumot, mely valójában egy ultimátum volt a csehek számára a megnevezett területek azonnali átadására (legkésőbb 1938 október 1-ig). Erre azonnali cseh választ vár, mely elutasító volt. 

Ilyen előzmények után került sor az úgynevezett müncheni egyezményre (1938 szeptember 29-30-án), mely döntött Csehszlovákia sorsáról. A résztvevő négy hatalom közül kettő eleve fasiszta ország volt: Németország (Adolf Hitler) és Olaszország (Benito Mussolini illetve Galeazzo Ciano képviseletében), a másik két résztvevő nagyhatalmat pedig oppurtunista vezetők képviselték, mégpedig a francia Édouard Daladier és a brit Neville Chamberlain személyében. Valójában minden a Chamberlain - Hitler egyezséget követte, hiszen a franciák azt csinálták amit Chamberlain kért, az olaszok pedig azt amit Hitler. 

Csehszlovákiát menthetetlenül feldarabolták, legértékesebb területei Cseh-morva protektorátus néven közvtelenül kerültek a Német Birodalomhoz, maradék részein pedig egy német-barát bábálam jött létre (Szlovákia) melyből később a bécsi döntés értelmében Magyarország is kapott területeket. 

A Hitlerrel harcba szálló Churchill és a vele alkut kötő Chamberlain. Forrás: newstatesman.com

Később bebizonyosodott, hogy Chamberlain megalkuvó politikája és Hitlert támogató taktikája nem vált be, hiszen a Führer Csehszlovákia bekebelezése után már Lengyelországot akarta, majd Dániát, Norvégiát, Belgiumot, Hollandiát, Franciaországot is. A felsorolt országokat sorra rohanta le hadseregével. Közben 1940 május 10-én az angolok leváltották a Hitlert segítő Chamberlaint, helyébe pedig a Führert legyőzni akaró Winston Churchill került. A megalkuvást a harc követte tehát, ami viszont sajnos egy világháborúban öltött testet.

A terjeszkedő, agresszor-diktatúrák támogatása napjainkban is újra erőre kap a nemzetközi diplomáciában. Jelenleg a Donald Trump vezette Amerika asszisztál Valgyimir Putyin expanziós terveihez, hozzájárulva ahhoz hogy felosszon saját kénye-kedve szerint egy másik független országot. Reméljük a következmény nem az lesz, mint 1938/39-ben volt.

Két világhódító diktátort segítő vezető: Chamberlain és Trump. Forrás: wyborcza.pl

A mindenesetre történelem bebizonyította, hogy az agresszorokkal szemben csakis a demokráciák összefogása lehet hatásos védekezés. Ha ez az összefogás nem történik, meg akkor a terjeszkedő diktatúrák előbb-utóbb minden ország határainál megjelenhetnek, amikor már késő segítségért könyörögni.

Ajánlott posztok: Legsikeresebb hadjárataink, 1956 három megindító részlete, A Habsburgok története / III. Béla és az Árpád-ház virágkora / Könyves Kálmán uralkodása / Szent László uralkodása / Széchenyi István gróf / Göring, Hitler után a második / Nagy Péter cár / Korhű film: Törvényen kívüli király / A legsötétebb évszázad és a pestis / Ki volt Rózsa Sándor? / Az államalapítás / Poroszország és a Német Birodalom / A hunok népe / Ki volt Aetius? /
 

A második világháború köszöbén 1938-ban a nagyhatalmak beleegyezésével és asszisztálásával feldaraboltak egy független országot Csehszlovákiát. Az esemény, mely müncheni egyezmény (vagy Müncheni Konferencia) néven vonult be a történelembe sajátos aktualitást kap napjainkban, amikor épp egy másik ország feldarabolására készül a világ. Nézzük, hogyan is zajlott ez akkoriban 1938-ban Csehszlovákia esetében.

A második világháború küszöbén, 1938-ban a világ két jól elkülöníthető táborra szakadt szét: az egyik oldalon a fasiszta államok álltak az Adolf Hitler által megteremtett szövetségi rendszerben Németország, Olaszország és Japán összefogásában (több csatlakozásra váróval, mint például Románia és Magyarország), a másikon pedig a nyugati hatalmak Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok álltak (egyéb nyugati államok támogatásával mint például Kanada, Hollandia és Belgium). Fontos tényező volt még a sztálini Szovjetunió, mely ekkoriban még átmeneti egyezségre törekedett Hitlerre (melyet 1939-ben létre is hoz majd).

Müncheni Konferencia 1938 szeptember 29. Mussolini, Hitler, Daladier, Chamberlain. A kép forrása: britannica.com

A két említett tömb között a 30-as években többször volt összeütközés, például a spanyol polgárháború során 1936-1939 között (amikor Hitler a madridi kormány ellen támadó Francisco Francot támogatta míg a nyugati hatalmak a másik oldalt). A konfliktus alatt 1938-ban elkezdődött egy másik válság is a Müncheni Konferencia összehívásakor. A konferenciát Adolf Hitler kezdeményezte, hogy törvényesítse azon szándékát, hogy megszállja és feldarabolja a szomszédos Csehszlovákiát. Hivatkozási alapja az úgynevezett szudéta németek sorsa volt (3 milliós németség a cseh területeken), akiket állítása szerint súlyos sérelmek értek Csehszlovákiában így a németség oltalmára szorultak.

A konferencia előtt Hitler két alkalommal is tárgyalt Csehszovákia ügyében a nyugati hatalmakat vezető Neville Chamberlain brit miniszterelnökkel, aki mindkét alkalommal Németországban kereste fel a führert. Először 1938 szeptember 15-én tartottak megbeszélést Hitler Bertesgadeni otthonában, másodszor pedig 1938 szeptember 22-én Bad Godesbergben []. Végül következett a müncheni találkozó

A münchenbeni tanácskozásra, ahol Csehszlovákia sorsáról és jövőjéről hoztak végső döntést meg sem hívták a csehek képviselőit, gyakorlatilag a fejük felett döntöttek róluk. A résztvevő négy hatalom közül pedig kettő eleve fasiszta ország volt: Németország (Adolf Hitler) és Olaszország (Benito Mussolini illetve Galeazzo Ciano képviseletében). A másik két résztvevő nagyhatalmat oppurtunista vezetők képviselték, mégpedig a francia Édouard Daladier és a brit Neville Chamberlain személyében. Az eseményen résztvettek a fontosabb náci vezetők is, mint Hermann Göring (a Reichstag feje és Hitler kijelölt politikai utódja) illetve Martin Bormann náci pártminiszter.

Neville Chamberlain aki asszisztált Csehszlovákia felszámolásában Hitlernek. Forrás: encyclopedia.ushmm.org

Chamberlain már a konferencia előtt, 1939 szeptermebr 24-én találkozott Hitlerre Berchtesgadenben ahol megismerhette Hitler álláspontját Csehszlovákia ügyében. Itt alakult ki azon véleménye, hogy ha Csehszlovákia feldarabolásának kérdéseben nem tesz eleget Hitler követelésének, akkor azzal a világháború azonnali kirobbanását kockáztatja. Chamberlain úgy érezte tehát, hogy személyes történelmi feladata (sőt küldetése) megakadályozni a világháborút mégpedig azzal, hogy hozzájárul hazája nevében Csehszlovákia német bekebelezéséhez. A dokumentum aláírása után (mellyel Csehszlovákia gyakorlatilag eltűnt a térképekről) még büszke is volt tettére, mert szentül hitte, hogy ezzel megekadályozta a háborút.

Ám nem így történt: Hitler terjeszkedését semmi nem állíthatta meg, Csehszlovákia bekebelezése után folytatta agresszióját a szomszédos országok ellen. Kiderült, hogy Csehszlovákia megszerzése csak egy láncszem volt telhetetlen hódítási vágyainak sorában, mely igazából Ausztriával kezdődött, melyet 1938 március 13-én bírt csatlakozásra. Ezt követte Csehszlovákia megszerzése majd az új célpont Lengyelország megtámadása. Ennek lerohanása majdnem pont egy évvel a Müncheni Konferencia után lett a második világháború kirobbanásának napja (1939 szeptember 1). Így tehát bebizonyosodott, hogy Chamberlain megalkuvó politikája nem vált be, hiszen Hitler nem elégedett meg Csehszlovákiával, Lengyelországot is akarta utána pedig egész Európát. 

A konferencia Hitler kedvenc városában Münchenben kezdődött 1938 szeptember 29-én, mégpedig a náci párt egyik adminisztratív épületében a Katharina von Bora strasse 10 szám alatt. Az épület ma is áll a Koenigsplatzon, a neve: Führerbau (Koenigsplatz, Arcisstrasse 12., Maxvorstadt) és jelenleg a zeneművészti egyetem használja. 

A kép forrása: www.rferl.org

A végső döntés Csehszlovákiát négy részre bontotta: Csehország (Bohemia és Moravia) a szudéta németséggel együtt a Német Birodalom része lett mint "Cseh-Morva Protektorátus". Ide már 1938 október 1-én megkezdte bevonulását a német hadsereg és október 10-ig teljes egészében be is fejeződött a megszállása.

A kép forrása: LINK

A megszállt terület első birodalmi protektora pontosabban birodalmi kormányzója Konstantin von Neurath lett. A későbbiekben Reinhard Heydrich (1942), Kurt Daulege (1942-43) és Wilhelm Frick (1943-45) igazgatták. Közülük Heydrich járt legrosszabbul, mert ellene 1942 május 27-én Angliában kiképzett cseh ellenállók hajtottak végre merényletet (1942 június 4-én halt bele sérüléseibe).

A második rész egy német bábállam lett Szlovákia néven, Jozef Tiso hitlerista politikus és (katolikus pap) vezetésével. A megszülető Szlovák Köztársaság csak névleges szuverenitással bírt, valójában Berlinből irányították. A feldarabolt Csehszlovákia további részeről alig több mint egy hónappal később az első bécsi döntés néven ismertté vált verdict hozott határozatot 1938 november 2-án Robbentrop és Ciano elnökletével. Ez alapján Magyarország 11 927 km2-t kapott Csehszlovákiából a hajdani magyar Felvidék egy részét. Kárpátaljáról későbbi döntést helyeztek kilátásba. (De ez is Magyarországhoz került 1939 március 15-én.) Egy kicsiny részt kapott Lengyolország is, melyet októberben csatoltak el (a lenti térképen kékkel jelölve).

A felosztással Csehszlovákia teljesen eltűnt a térképekről, mégpedig megalkuvó európai politikusok hibája miatt, akik engedték és legitimálták Adolf Hitler jogtalan terjeszkedéseit. Egy esztendővel később, Lengyelország német lerohanásakor sem léptek közbe, csupán hadat üzentek Hitlernek, aki így megkezde Európa országainak meghódítását Lengyelország után Dániát, Norvégiát, majd Hollandiát, Belgiumot és Franciaországot támadta meg. Később következett a Balkán, majd Afrikában Egyiptom végül a Szovjetunió. 

A világháború tehát feltartóztathatatlanul megkezdődött 1939/40-ben, de igazából Münchenben vette kezdetét, amikor egy telhetetlen és agresszív diktátor vérszemet kapott hódítási vágyaihoz. A demoráciáknak és a világ országainak nagy a felelőssége abban, hogy az újabb és újabb feltörekvő diktátorok ne fenyegethessék szomszédaikat (és a világot) terjeszkedő agressziójukkal.

Ajánlott posztok: Legsikeresebb hadjárataink, 1956 három megindító részlete, A Habsburgok története / III. Béla és az Árpád-ház virágkora / Könyves Kálmán uralkodása / Szent László uralkodása / Széchenyi István gróf / Göring, Hitler után a második / Nagy Péter cár / Korhű film: Törvényen kívüli király / A legsötétebb évszázad és a pestis / Ki volt Rózsa Sándor? / Az államalapítás / Poroszország és a Német Birodalom / A hunok népe / Ki volt Aetius? /

A történelem nagy alakjai között sok olyan akadt, aki nem jött ki jól saját gyermekével és vagy egyszerűen csak más politikai elképzeléseik voltak vagy egyenesen szembe is szálltak egymással (harcot kezdve). Ezek közül a történelmi esetek közül választottam ki ezúttal hármat: IV. Bélát, Ferenc Józsefet és Horthy Miklóst. Mindhárman konfliktusba kerültek saját fiaikkal. A téma aktuális és nem csupán azért mert saját példámat juttatja eszembe, hiszen bár imádom lányomat, szembesülnöm kellett azzal, hogy szó szerint semmit az égvilágon nem örökölt tőlem (tulajdonságaim, jellemzőim és adottságaim közül)  és mindent jellemvonása az édesanyjától van, aki pontosan ellentétem [ezért is váltunk el sok éve és ezért sem tudjuk egymást elviselni ma sem pár percnél tovább]). De visszatérve a történelemhez: azért is aktuális a téma mert napjainkban is gyakori ez a probléma (a politikában és a jelentős személyiségeknél).

De nézzük is a három konkrét esetet a kép alatt, melyen V. György angol király és fia a későbbi VIII. Edward látható. Az 1936-ban elhunyt angol uralkodónak kifejezetten rossz volt a kapcsolata legidősebb fiával, mert Edward férjes asszonyokkal folytatott viszonyt. 

IV. Béla viszálya fiával

IV. Béla és a bizánci Laszkarisz Mária hercegnő 1220-ban házasodtak össze (amikor még mindketten szinte gyermekek voltak, alig 14 esztendősek). Közös gyermekeik közül István 1239-ben jött a világra és legidősebb fiú utódként azonnal ő lett a trónörökös. Később, alig 7 esztendősen, 1246-ban meg is koronázták és innentől társuralkodó lett apja oldalán (iunor rex). Viszonyuk azonban az uralkodás kérdéseiben mutatkozó ellentéteik miatt nagyon hamar megromlott. Már 1262-ben belháború dúlt IV. Béla és István között. A tatárjárás utáni újjáépítésben jeleskedő IV. Béla és fia a későbbi V. István felosztották egymás között az országot, mégpedig a Duna mentén és egészen IV. Béla 1270-ben bekövetkezett haláláig (1270 május 3) két királyság létezett, melyet külön kormányoztak. A nemesség egy része a király támogatta egy része viszont az ifjú István. IV. Béla halála után ez az állapot megszűnt és V. István egységesen uralkodott a Magyar Királyság felett korai haláláig.

Ferenc József viszálya Rudolf herceggel

Rudolf főherceg. Forrás: LINK

Ferenc József számára nagy jelentőséggel bírt a császári cím tovább-örökítése egyetlen fia, Rudolf számára. A herceg 1858-ben jött a világra és kerek 30 évvel később, öngyilkosságot elkövetve távozott az élők sorából. Egészen fiatal korától viták sora övezte viszonyát apjával, akivel politikai gondolkodása tökéletesen ellentétesnek bizonyult. Míg Ferenc József konzervatív, merev és vallásos ember hírében állt, addig fia liberális szellemű írásokat jelentetett meg és többször bírálta élesen az arisztokráciát és a katolikus főpapságot. Emiatt apja nem engedte, hogy Rudolf fontos szerepet kapjon a birodalom kormányzásában és még magánéletébe is beleszólt, előírva például házasságkötését (politikai okokból) Stefánia, belga hercegnővel 1881-ben. Rudolf sajátosan reagált: italhoz nyúlt és a kicsapongások felé fordult. Öngyilkosságára magánéleti problémái miatt került sor: apja rossz szemmel nézte könnyelmű éllketmódját, majd kapcsolatát Mizzi Kasparral, aki szeretője volt Rudolfnak (és mellesleg kurtizán). Később ujabb összetűzést okozott apa és fia között, hogy Rudolf beleszeretett az alig 17 éves Maria von Vetsera bárónőbe. Később együtt lettek aztán öngyilkosok a Habsburgok mayerlingi vadászházában 1889 január 30-án. (Az ügy nagy port kavart a Monarchiában.)

Horthy Miklós viszálya István nevű fiával

Horthy István és Horthy Miklós. Forrás: darabanth.com

Horthy Miklósnak két fia és két lánya volt: a lányok: Magdolna (1902), Paulette (1903), a fiúk: István (1904) és Miklós (1907). Közülük István kapott kiemelt jelenőséget mind legidősebb fiú. Horthy István fiatalon gépészmérnöki tanulmányokat folytatott majd 1940-ben a MÁV vezetője lett. Később 1942-ben már kormányzóhelyettes. Politikai emelkedése közben derült ki róla, hogy egyáltalán nem helyesli apja, Horthy Miklós németbarát politikáját, gyűlöli a nácikat és sokkal inkább az angolokhoz közeledne. Pártolta a köztudottan nyugatos Kállay Miklós miniszterelnöki kinevezését is. Közben pilótavizsgát tett és 1942-ben a keleti frontra kérte magát vadászpilótaként, hogy katonai tapasztalatokat gyűjtsön mielőtt a hadsereg vezetését megkapja. Ugyanakkor apja és a németek is elítélték István nagyobb politikai szerepvállalását (nézetei miatt). A kormányzó nagy vitákat folytatott fiával, de a közöttük lévő ellentét csak növekedett. István közben egyre aktívabb részt vállalt a harcokból. Már 25-nél is több sikeres bevetésnél járt, amikor Héjja típusú vadászgépe 1942 augusztus 20-án lezuhant a keleti fronton (Belgorod közelében). Halála kapcsán még napjainkban is sok a kétely, mert nem zárható ki teljesen, hogy a nácik keze van a dologban.

Ajánlott posztok: Legsikeresebb hadjárataink, 1956 három megindító részlete, A Habsburgok története / III. Béla és az Árpád-ház virágkora / Könyves Kálmán uralkodása / Szent László uralkodása / Széchenyi István gróf / Göring, Hitler után a második / Nagy Péter cár / Korhű film: Törvényen kívüli király / A legsötétebb évszázad és a pestis / Ki volt Rózsa Sándor? / Az államalapítás / Poroszország és a Német Birodalom / A hunok népe / Ki volt Aetius? /

A magyar történelmet Árpád fejedelem korától számítva (mintegy 1100 esztendőn keresztül) számtalan sikeres és sajnos sok vesztes háború is alakította. Az 1920-as trinanoni diktátum okozta jogos igazságtalanság-érzet hozta létre a magyar szívekben a pannon-pesszimizmust és borúlátást, mely azt a hamis érzetet szüli, hogy történelmünk tragédiát és kudarcok sorozata. Pedig ez nem így van, számtalan sikert és diadalt is arattunk. A poszt ezekből választott ki hármat, külön korszakokból.

Mindhárom esemény hatalmas magyar siker volt, melyeket történelmünk három nagy alakjának köszönhetünk. Ők Árpád fejedelem fia Levente, Hunyadi János kormányzó és Dobó István egri várkapitány.  

Pozsonyi csata (907)

Magyar harcosok a X. században. László Gyula képe. Forrás: mek.oszk.hu 

A 907-es esztendőben mindössze 14 éves IV. (Gyermek) Lajos keleti frank király a „decretum... Ugros eliminandos esse / rendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak.” című parancsával és Luitpold őrgróf illetve Theotmár salzburgi érsek vezetésével kezdte meg hadjáratát a magyar szállásterületek ellen. A magyarokat személyesen Árpád fejedelem vagy valmelyik fia, legvalószínűbben a legidősebb fiú Levente vezette. (A magyar hadvezér személyét sajnos nem ismeri a történettudomány.)

A konkrét támadás 907 júniusának közepén indult meg a Duna északi és déli oldalán (bal és jobb partján). Az északi parton haladó erők élén Liutpold herceg, a déli parton haladókén Theotmár érsek állt. Az első összecsapások június 28 –án kezdődtek, amikor a határvédelemmel megbízott magyar csapatok folyamatosan támadni kezdték mindkét német hadoszlopot, és lassítani próbálták haladásukat. Az első döntő ütközetre július 4-én a déli parton, a Duna jobb partján, Pozsonnyal szemközti területén került sor, Theotmár érsek erőinek megtámadásával. (Pozsony korabeli neve: Braslauespurch, Brezalauspurc volt.) Ebben az összecsapásban a magyarok jól alkalmazták a támadó, majd menekülést színlelő taktikájukat, és hamar kivívták a győzelmet. Maga az érsek is elesett a csatában. A győztes hadak az ütközet utáni éjszakán átúsztatták erőiket a Dunán, hogy a másik nagy német sereget, a Liupold herceg vezette erőket meglepjék. Így a második csata július ötödikének hajnalán történt, amikor a magyarok teljesen váratlanul meglepték a Duna északi partján állomásozó Liutpold táborát. A győzelem most is egyértelmű volt, a németek nagy része elesett az ütközetben, csak kevesek tudtak Ennsburg felé elmenekülni. Az újabb győzelmet arató magyarok ezt követően a dunai német flottát védelmező erőket verték szét, majd a hajók megszerzése után megindultak Ennsburg felé ahol a 14 éves frank király serege állomásozott. Az uralkodó seregét július 5-én rohanták le, ez volt a harmadik nagy csata, melyben ismételt győzelmet arattak, a menekülést színlelő majd ellentámadó taktika alkalmazásával. Az ütközetben elesett Sigihard herceg, és maga a király csak nagy nehézségek árán tudott Passau felé elmenekülni. A győzelemittas magyarok egészen a Lech folyóig üldözték a menekülő németeket. [Forrás: tortenelemcikkek.hu, A pozsonyi csata]

A nándorfehérvári diadal (1456)

Ismeretlen XIX. századi festő műve a nándorfehérvári csatáról. Forrás: wikipedia.org

A II. Mehmed török szultán vezette oszmán főerő (és az ahhoz csatlakozó balkáni segéderő) körülbelül 50 ezres összlétszámmal indult a Magyar Királyság ellen 1456-ban. Tervük Nándorfehérvár bevétele volt, hogy aztán onnan kiindulva törjenek be Magyarországra. Velük szemben egy alig 7 ezer fős várőrség, egy 12 ezres Hunyadi-Kórógyi magánhad készült a védekezésre. Ehhez a csekélyke (bár végsőkig elszánt) hadhoz készült csatlakozni Kapisztrán János 18 ezer fős parasztserege (akiket némi nagyzással "keresztes hadnak" neveztek akkoriban.)

A hatalmas török had 1456 július 4-én érkezett Nándorfehérvár alá. A szultán azonnal ágyúzásra adott parancsot, így a 7 nagyobb ostromágyú, a 27 kisebb löveg és a 300 tarack folyamatos tűzzel árasztotta el a várfalakat. A török nagyvezír, Veli Mehmed közben – gondolva egy esetleges magyar felmentő-sereg megérkezésére – egy dunai hajózár kialakítását rendelte el. Batogliu 200 hajóból álló kordont hozott létre Zimonynál. Hunyadi 12 ezres sereggel indult a vár felmentésére és a hajózáron áttörve sikeresen bejutott a várba, ami a csata első nagy fordulópontját jelentette. Később Kapisztrán 18 ezres paraszthadával váratlanul átkelt a Száván és megtámadta II. Mehmed seregét. A hadmozdulat mindenkit meglepett, maga Hunyadi sem várta ezt a sikert és kezdettől alábecsülte a Kapisztrán vezette parasztsereget. A szultánt a váratlan hadmozdulat - az előretörők jelentős létszáma miatt - megtévesztette és válaszul a parasztsereg ellen indította a teljes anatóliai lovasságot. Ezzel nagy hibát követett el, mert védtelenül hagyta ostromágyúit. Ezt a váratlanul adódó lehetőséget használta ki Hunyadi, aki látva a török lovasság távolodását, parancsot adott a várból való kitörésre és az oszmán ágyúk elfoglalására.

Az ágyúkat elfoglaló magyar katonák ezután saját tüzérségükkel kezdték lőni az oszmánokat. A csata ezzel nagyrészt el is dőlt: az anatóliai hadtest a keresztesek és a várból kiáramló magyar lovasok közé szorult, miközben II. Mehmed elvesztette összes ágyúját és a janicsár-tábor is veszélybe került. Bár a ruméliai hadtest még ütőképes maradt, önmagában ezzel már nem lehetett sikeresen ostromra indulni. A szultán számára nem maradt más, mint a visszavonulást elrendelő parancs kiadása. [Forrás: Harmat Árpád: A nándorfehérvári diadal. tortenelmi.blog.hu]

A dicsőséges egri várvédés (1552)

Eger ostroma. Forrás: mek.niif.hu

Az oszmánok 1552-ben 35 - 40 ezres, óriási haddal érkeztek Szolnok várának bevételét követően Eger alá, mégpedig Kara Ahmed nagyvezír vezetésével. Az erődítményt 1803 fegyveres védelmezte, amiből 400 fő alkotta az állandó helyőrség létszámát, 357 katonát küldött a király és 300 drabant képviselte Kassát. A többi, közel 746 fegyveres (a várvédő sereg 40% -a) a környező megyék, települések és főurak segítségként tevődött össze. A török túlerő huszonkétszeres volt! A parancsnoki teendőket Dobó és Mekcsey István várnagy együtt látták el, alattuk pedig 4 főhadnagy szolgált: Pethő Gáspár, Zolthay István, Figedy János és Bornemissza Gergely. A várvédőket a harcban 4 komolyabb ágyú és 17 tarack segítette. A hatalmas török túlerő 1552 szeptember 8 -ra vette körbe a várat, majd másnap, azaz szeptember 9 -én, 12 oszmán ágyú, illetve 200 tarack kezdte meg a tüzelést. Később szeptember 29 -én megindult az első nagyobb gyalogsági roham is. Az első oszmán kudarcok után az ostromlók legfőbb célpontjai a bástyák (Föld bástya, Tömlöc bástya, Bolyki bástya) illetve a kapuk (pl. ókapu) lettek.

Októberben, a hadműveletek 30. napjától kezdődően már a törökök élelme is elfogyott, sőt járvány ütötte fel fejét táborukban, ráadásul az októberi első éjszakai fagyok szokatlan próbatétel elé állították a nyári hadviseléshez szokott ázsiaiakat. Az utolsó nagy rohamok október közepén már napkeltétől napnyugtáig tartottak, de az egriek - bár alig álltak már a lábukon és szinte mindenki megsérült - Dobó biztatásának hatásárára kitartottak. Ahmed nagvezír végül október 17 -én feladta a harcot, elégedetlenkedő seregét elvezette a vár alól. Eger az elkövetkező 44 évre magyar kézen maradt (egészen 1596-ig, amikor már főleg külföldi zsoldosok szolgáltak a várban és az ő bátorságuk nem közelítette meg az egriekét, így feladták az erődítményt). [Forrás: Dobó István és az egri várostrom jegyzettar.hu]

Ajánlott posztok: 1956 három megindító részlete, A Habsburgok története / III. Béla és az Árpád-ház virágkora / Könyves Kálmán uralkodása / Szent László uralkodása / Széchenyi István gróf / Göring, Hitler után a második / Nagy Péter cár / Korhű film: Törvényen kívüli király / A legsötétebb évszázad és a pestis / Ki volt Rózsa Sándor? / Az államalapítás / Poroszország és a Német Birodalom / A hunok népe / Ki volt Aetius? /