Edward Gibbon hírneves, 18. századi brit történész az ókori Róma legendás hadvezérét, Flavius Aetiust (396-454) az "utolsó rómainak" nevezte. Középiskolai tanulmányainkból leginkább a 451-es catalaunumi csata kapcsán emlékszünk rá, melyben visszavonulásra kényszerítette Attila hun vezér seregét. De ki is volt ő valójában?

Aetius a Balkánon fekvő Moesia provinciában (a mai Bulgária területén) született Kr. u. 390 körül. Apja, Gaudentius lovassági parancsnok volt, pannóniai család sarja, azonban anyai ágon ősi patrícius családból származott. Gyermekként több mint húsz évig volt Alarich gót király, majd Rúga, hun fejedelem túsza. A gótok és hunok között élve kitanulta a germán és nomád hadviselés fortélyait, melyeket később, felnőtt éveiben mint római hadvezér sikeresen alkalmazott. Amellett megtanulta a hunok szokásait is nem beszélve arról, hogy fontos imsmerettségeket is kötött (pl Attilával).

Később katonai pályája gyorsan ívelt felfelé: 425-ben egy trónharcot követően - melyben Joannész és a kiskorú III. Valentiniánusz küzdött a trónért - elérte, hogy az anyacsászárné neki adja a "Magister militum per Gallias" (Gallia katonai parancsnoka) tisztséget. Rá is szolgált az előléptetésre, hiszen eredményesen harcolt a Rhone folyó mentén a vizigótokkal, száli frankokkal és a hispániai szvéb törzsek ellen. Később, Bonifatius és Felix (politikai ellenlábasai) legyőzése után, 433-ban már birodalmi rangot kapott, mint "Magister militum", vagyis a nyugatrómai birodalom katonai parancsnoka és igazi irányítója lett. Galla Placidia, III. Valentinianus (425-455) császár anyja, aki kiskorú fia helyett gyakorolta a hatalmat, folyamatosan próbálta eltávolítani a hatalomból, Aëtius azonban – többek között – jó hun kapcsolatainak köszönhetően mindig elhárította a régens próbálkozásait. Tekintélyéhez hozzájárult, hogy a szenátori nemességgel jó kapcsolatot tartott. Aetius 435-ben már patríciusi rangot kapott és consul lehetett.

Attila és a hun invázió ellenében sikerült megnyernie a frankokat, a burgundokat, a vizigótok és az armoricai kelták segítségét. 451-ben a catalaunumi (pontosabban mauriacumi) csatában Attilát rendkívüli erőfeszítéssel visszavonulásra kényszerítette. Attila 452-ben megtámadta Itáliát. Aëtius a „felperzselt föld” taktikáját alkalmazta, aminek meg is lett az eredménye. Az élelmiszerhiány és a pestisjárvány következtében Attila Róma falai elől visszavonult Pannóniába.

Aetius halála

Később, 454-ben Petronius Maximus szenátor és Heraclius eunuch elhitették a császárral, III. Valentinianussal, hogy Aëtius az életére tör. Így 454. szeptember 21-én egy kihallgatás alkalmával Heraclius és az uralkodó saját kezűleg megölték a nagy hadvezért. (Egyes források szerint maga a császár döfte le.) Halálához hozzájárult még túlzott hatalma és hogy ragaszkodott fiának a császár leányával, Eudociával tervezett házasságához.

Bár az összeesküvők abban reménykedtek, hogy tettükkel kisajátíthatják Aetius hatalmát, páratlan tehetségét már nem tudták megszerezni, így aztán az ország anarchiába hullott. A zűrzavarban hamarosan a császár és a merénylők nagy része is életét vesztette, miközben az általános fejetlenségben senki sem akadt, aki segítő kezet nyújtott volna a Rómát elözönlő germán és frank törzsek ellenében. III. Vanetinianust 3 évvel Aetius halála után 455-ben az egykori hadvezér katonái ölték meg bosszúból egy csapatszemlén. Róma legnagyobb harcosának kivégzése tehát nem maradt megtorlatlanul.

Flavius Aetius meggyilkolása lényegében lezárta azt a kort, amikor a császárság még de facto birodalom volt, így aztán az utókor joggal nevezte őt az utolsó rómainak, aki erre a névre méltónak is bizonyult. Aetius halála után 22 évvel (476-ban) szétesett a Nyugat-Római Birodalom is, az utolsó császár Romulus Augustulus (alig 15 évesen) a trónról való lemondásra kényszerült és egy kolostorba vonult (haláláig). Róma aranykora leáldozott tehát, utolsó igazi katonája és hadvezére Flavius Aetius volt.