A hunok népe alapvetően befolyásolta Európa és Ázsia történelmét a IV. és V. században. Kínában miattuk kezdődött meg a nagy fal építése, majd kontinensünk felé való vonulásuk indította el a népvándorlás korát.

A kép forrása: britannica.com

Később óriási szerepük volt a Római Birodalom meggyengítésében és bukásában. Legendás királyuk Attila (410-453) az V. század legkiemelkedőbb uralkodója volt. Ő hozta létre a korszak egyik leghatalmasabb nomád birodalmát Ázsia és Európa határvidékén. Meghódított és vazallusi szolgálatába kényszerített területe a Volgától egészen a Dunáig terjedt (lásd lenti térkép). Ez a különleges birodalom legnagyobb kiterjedését 451-ben érte el, amikor az Attila által kormányzott imperium a Kaszpi tengertől a Rajna vidékéig húzódott.

 Az alaptérképek forrása: LINK

A hunok eredete ma sem teljesen tisztázott, mint ahogyan nyelvüket sem ismerjük. Bizonyos tényezők türk kapcsolatokra (keveredésre/eredetre) utalnak és a kínai rokonság is történelmileg igazolt. Mindenesetre az írott forrásokban a Krisztus előtti III. századtól említik népüket hsziungnuk (xiongnu) néven. A IV. század elején, 318 körül az egymással hadat viselő kínai nagyurak újra megemlítik a hunokat, akiket segédhadakként "alkalmaznak" hadjárataikban. A korai hunok sztyeppei nomád életmódot folytattak a Sárga folyó közelében, miközben rendszeresen fosztogatták a délebbre fekvő, gazdag kínai tartományokat. Han Vu-ti császár Krisztus előtti I. században meg is elégelte támadásaikat és nagy vereséget mért a hunokra Kr.e. 100 körül.

A kínai győzelem után a hunok válságba kerültek. Egymással is háborúztak és Kínával is. Végül a Krisztus előtti I. század végén megtörtént a kettészakadás: az északi hunok egy nyugat felé történő lassú vándorlásba kezdtek, elhagyva a Sárga folyó vidékét, a déli hunok pedig új államot alapítottak egy új fővárossal. Ez lett a 427-re felépült Tongwancheng (Tungvancseng), Pekingtől 900 kilométerre nyugatra (a Sárga folyó mellett).

A vándorlást választó hunok 375-ben lépték át a Volgát, Balambér királyuk vezetésével. (Balambérről Jordanes írásaiból tudunk.) A vad és harcias hunok megjelenése a dél-orosz sztyeppén egy dominó-elvhez hasonlító népvándorlást indított el: az addig békésen nomadizáló germán törzsek (pl gótok) megindultak Európa és a Római Birodalom felé. A keleti birodalom sikeresen kivédte támadásukat (többször megvásárolva és nyugatra "küldve" a germánokat), ám a nyugati birodalom egyre nehezebben tudott megbirkózni az áradattal. A hunok királya 434-ben lett Attila, aki erős államot épített ki a Kárpát-medencében lévő központja köré és Róma területeit fenyegette.

Attila a hun király, Than Mór festményén (Forrás: wikimedia.org)

A nyugati birodalom ekkor Aetius hadvezérhez fordult, aki 451 júniusában megütközött Catalaunum mezején Attilával (a mai Franciaországban). Mindkét seregben hasonló arányban harcoltak germánok, így a végeredmény is döntetlen lett, ám a csata után Attila visszavonulásra kényszerült. Róma azonban ekkor még nem menekült meg teljesen: 1 évvel később ugyanis Attila Észak-Itáliára támadt, felégetve Aquileiát. A védelmet vezető Aetius a felperzselt föld taktikáját alkalmazta, de így sem tudta megakadályozni, hogy a hunok III. Valentinianus császár székhelyére, Ravennára támadjanak. A császár csak nagy nehézségek árán az utolsó pillanatban tudott elmenekülni Ravennából.

A legendás római hadvezér, Aëtius ábrázolása a monzai dyptichonon. (Forrás: LINK)

Később, 453 és 455 közt a korszak mindkét nagy hadvezére elhalálozott: előbb Attila 453 márciusában Krimhildával kötött házassága nászéjszakáján, majd Aetius 455-ben, személyesen a császár (III. Valentinianus) kezétől. Attila halála után a hunokra hanyatlás várt: a nagy uralkodó fiai egymásnak estek, de a győztes Ellák sem volt képes egységet teremteni. Ardarich gepida király, összefogva a hunok ellenségeivel a Nadeo melletti csatában, valahol a Száva folyó vidékén (455-ben) végleg legyőzte a hunokat. Ebben a csatában esett el Attila örököse, Ellák is.

A kép forrása: LINK

A hunok 455 után kiszorultak Európából és visszavonultak a dél-orosz sztyeppékre. Innentől számítva még 375 évnek kellett eltelnie addig, míg bizánci források szerint Sarkel vára mellett (a Kaukázustól északra) 830-ban felbukkantak az első magyar törzsek. A talàny, miszerint találkozhattak e a hun szorvány-csoportok és az első magyar törzsi elő-örsök egymással, ma is kérdéses, mint ahogyan az is, hogy korábban a IV. században Európa felé vándorló hunok érintkezhettek e az Ural-vidéki magyarsággal?

Akárhogyan is hunok rejtélyes népe ma is rengeteg megfejteni való érdekességet tartogat számunkra. Ezek megfejtése és esetleges rokonságunk bebizonyítása a későbbi történész-generációk feladata.