Ha a középkorról hallunk, egyből társítjuk a "sötét" jelzőt a kifejezéshez, melyet középiskolai tanulmányainkból ismerünk. Kérdés azonban, hogy miért "érdemelte ki" ez a történelmi időszak ezt a megbélyegző jelzőt és az ezer esztendős korszakot tekintve melyik évszázad lehetett a legválságosabb?

Középkori bizánci mozaik a VI. századból (Forrás: LINK)

Nos, ha az egész középkort vizsgáljuk (476-1492), mindenképpen érdemes kiemelnünk, hogy egy nagyon heterogén időszakról van szó, melyet az angol nyelvű terminológia eleve többes számban emleget (Middle ages), jelezve, hogy itt bizony több, egymást követő úgynevezett "al-időszakról" vagy "al-fejezetről" van szó. A Nyugat-Római Birodalom 476-os felbomlása utáni első 250 év (a poitirersi csatáig) a középkori feudális-keresztény rend kialakulásáról és az úgynevezett technikai forradalomról szólt. Ezt követte a korai-lovagkor és a kalandozások kora, melyben már a IX. századtól egészen a XI. századig arab, normann, viking, magyar és szeldzsuk támadások egyszerre fenyegették Európa különböző részeit, nem beszélve a rabló lovagok jelentette állandó veszélyekről. Következett a keresztesek kora (és az invesztitúra háborúk időszaka) vagyis a XI-XIII. század melyet aztán járványok, felkelések és nagy háborúk évszázada követett, vagyis a XIV. század. Ezzel el is érkeztünk a poszt érdemi részéhez, ahhoz az időszakhoz melyet a legsötétebbnek és legválságosabbnak nevezhetünk. Ez bizony a XIV. század, tehát az 1300 és 1400 közötti időszak Európában.

Ezt az évszázadot nálunk Magyarországon a tartományurak és Anjouk koraként ismerjük, amikor kihalt az Árpád-ház és a hatalom az Anjou családból származó Károly Róbert, majd fia, Nagy Lajos király kezébe vándorolt. Mindketten sokat háborúskodtak (Havasalfölddel, Velencével, Litvániával sőt a Nápolyi Királysággal is) és az ország belső viszonyai is (például a belső birtok-harcok a nemesek között) csak nagyon lassan rendeződtek. Nehéz időszak volt tehát ez a magyarság számára is.

Miért volt annyira válságos a XIV. század?

Ha az említett évszázad válságait vesszük sorra, akkor időrendben az első, az úgynevezett 100 éves háború kirobbanása 1337-ben, mégpedig a középkori Anglia és Franciaország között. A konfliktus lángba borította egész Észak-Franciaországot, miközben mindkét királyságban hatalmas paraszt-felkelések is zajlottak, nem beszélve a járványokról, elsősorban az 1347-ben kezdődő nagy pestis járványról. Háromszorosan is hullott tehát a lakosság, hatalmas emberveszteségekkel szerte a kontinensen. Ahol nem a 100 éves háború tombolt éppen, ott a pestis pusztított, ahol egyik sem, ott parasztfelkelések zajlottak vagy ha az sem, akkor egyéb háború folyt, esetleg a nemesek küzdöttek egymással belháborúkban.

Zaklatott korszak volt, melyben a halál a mindennapok részét képezte. Ráadásul az egyház sem kegyelmezett: vasszigorral követelte meg az ájtatos engedelmességet és az eretnekség, hitetlenség, boszorkányság legkisebb jelére is azonnal inkvizíció elé citálhatott bárkit. Az inkvizíciós bíróságok pedig gyakran éltek kínvallatással és halálbüntetés kiszabásával. A kivégzések egyébként is nagyon gyakoriak voltak, mindig nyilvánosan zajlottak és gyakran kínhalált (halálig történő kínzást) jelentettek. A század elején így végezték ki például William Wallace skót felkelőt (1305 augusztus 23-án) elképesztő kegyetlenséggel: a kibelezés és felnégyelés élve történő megkezdésével. Halál járt szinte mindenért, egyházi bűnökért a máglyahalál (élve elégetés).

Egy 1358-as parasztlázadó lefejezése (Szent Denis Króniak) Forrás: meisterdrucke.fr

A falvak jobbágyait a földesurak sanyargatták a magas adókkal, így többnyire éheztek a parasztok, a városokat pedig rablócsapatok fosztogatták, így a korszakban szinte mindenhol városfalakat emeltek ellenük. De így is gyakori volt a városok lerohanása, felgyújtása. A tipikus középkori városban mindent ellepett a mocsok és a szemét, az emberek nem fürödtek (a mosdáshoz szükséges meztelenséget erkölcstelennek, a mosdóvizet pedig betegségek terjesztőjének tartották). Az orvoslás gyermekcipőben járt és mivel az egyház tiltotta a boncolásokat, az ispotályokban "gyógyítók" szinte semmit nem tudtak az anatómiáról. A sebeket ugyan bekötötték, de minden másra az ima és az érvágás volt a kezelési mód, amikor a betegséget okozó "bűnös vért és mérget" lecsapolták. Általános volt tehát a nyomor, csupán az alig 5%-ot alkotó nemesség és főpapság dúskált a javakban, evett-ivott-paráználkodott és lovagi tornákon mulatott, ám közben a király szolgálatában vívott háborúkban is részt vett, gyakran maradva holtan a csatatéren.

Ami a 100 éves háborút illeti ...

A háborúra a legfőbb okot a két ország számára egy trónvita adta, mert Franciaország koronájára benyújtotta igényét a brit uralkodó, III. Edward, mondván, hogy édesanyja révén (aki IV. Fülöp francai uralkodó lánya volt) mindenképpen joga van erre. A franciák válaszul gyorsan megkoronázták IV. Fülöp unokaöccsét Valois Fülöpöt (VI. Fülöp néven), de a háború így is elkerülhetetlenné vált. A harcok első szakaszában az angolok kerekedtek felül, előbb a Crécy csatában (1346) majd a Poitiers melletti ütközetben is (1356) hatalmas diadalt aratva a franciák felett. A háború második szakasz azonban - mely 1360-ban kezdődött V. Károly francia és III. Edward angol királyok között - már a franciák győztek. Diadalmukat két tényezőnek köszönhették, egyrészt tengeri győzelmüknek La Rochelle partjainál, másrészt annak az angolok számára tragikus ténynek, hogy betegségben elhunyt legjobb hadvezérük a legendás "fekete herceg", aki trónörökösként (mint III. Edward legidősebb fia) a korona várományosa is volt. (Így fia, II. Richárd lett a brit uralkodó 1377 és 1399 között.)

A crécy csata 1346 augusztus 26-án (forrás: worldhistory.org)

A 100 éves háború pusztító csatái alatt mind Franciaországban, mind pedig Angliában is pusztító parasztfelkelések zajlottak, a jobbágyság sanyarú helyzete és az állandó éhínség miatt. A lakosság tekintélyes része nem jutott élelemhez, a gyermekek nagyon korán meghaltak és a várható életkor is mélypontra zuhant. Aki megélte az 50-et, az már idős embernek számított és ritka volt, ha eljuthatott valaki a  mai értelembe vett idős, vagy szép korhoz. A háborúkkal, felkelésekkel teli Európa számára a korszak legnagyobb csapását a pestis megjelenése jelentette, mely 1347 és 1353 között elpusztította Európa lakosságának egyharmadát (90 millió emberből 30 milliót megölve).

A nagy pestisjárvány

A járvány megjelenése a Krím félszigeten fekvő Kaffa városához kötődik, mely 1261-től Genova fennhatósága alá tartozott. A települést 1345-ben vette ostrom alá a mongol Arany Horda kánja, I. Dzsanibég, akinek két oka is volt Kaffa bevételére: egyrészt csábította a város gazdagsága (és kifosztásának lehetősége), másrészt egy tatár tiszt gyilkosai is ott rejtőztek a település falai között és a kán megakarta büntetni őket (és bujtatóikat). Az ostrom azonban kezdetben nem volt sikeres, így a mongolok cselhez folyamodtak: ostrom-hajítógépeikkel pestises elhunytakat kezdtek a városfalakon belülre juttatni, hogy ott elterjesszék a halálos kórt. A trükk bevált: a pestis tönkretette Kaffát, mely így a mongoloké lett. Ugyanakkor a megfertőzött menekültek Európába hazatérve azonnal elterjesztették a kórt Dél-európai kikötővárosaiban és a pestis villámgyorsan megjelent szinte mindenhol Európában. Magyarországot és Lengyelországot azonban jórészt kikerülte a járvány, mert hazánk és a lengyelek állama nem estek a legfőbb európai kereskedőutak nyomvonalába.

A Fekete halál azonban Dél- és Nyugat-Európában iszonyatos pusztítást vitt végbe. A pestis-baktérium (melyet később Yersinia néven emlegettek a XIX. századi beazonosításától kezdődően mégpedig Alexandre Yersin után, aki tudományosan is vizsgálta) két válfajában gyilkolt: a búbópestis és a tüdőpestis képében. Előbbi a nyirokcsomók duzzadásával járt, majd a gubók véres kifakadását okozta, miközben a felületi vérellátási gondok miatt fekete foltokat (elhalásos részeket) idézett elő a test különböző részein (főleg az orron és az ujjakon). Innen a "fekete halál" elnevezés. A pestis másik válfaja a tüdőpestis még gyorsabban ölt és véres, habos köhögés volt legfőbb tünete. A korszak egyes nagyvárosaiban a pestis a lakosság közel egyharmadát, néhol felét is megölte, sok helyen tucatszám hevertek minden utcában a holtak. Egyes települések bevezették a pestis-rendőrséget és a pestis-doktorok alkalmazását. Előbbiek bezárták (bedeszkázták) és megjelölték a pestises házakat, ahonnan 40 napig nem jöhettek ki a lakók (ha egyáltalán akadt köztük túlélő), utóbbiak pedig sajátos madárcsőr-szerű maszkokba öltözve (melyeknél a csőr-részben gyógyfüveket helyeztek el) próbálták elkülöníteni az egészségeseket.

Pestis doktor. Forrás: hosted.lib.uiowa.edu

Az emberek Isten büntetésének vélték a pestist, így terjedt az úgynevezett "flagelláns mozgalom". A kifejezés a latin flagello azaz ostorozó szóból ered, mivel követői önmagukat verték véresre, miközben vallási rigmusokat kántálva meneteltek, saját hátukat korbácsolva. A mozgalom egészen 1349-ig virágzott (a kontinens déli és nyugati országaiban), mígnem VI. Kelemen pápa betiltotta őket.

A XIV. századi tendenciák, például a 100 éves háború, a parasztfelkelések folytatódtak az elkövetkező évszázadokban is (a 100 éves háború 1453-ban ért csak véget) de a pestis már nem tért vissza akkora erővel mint 1347 és 1352 között és a reneszánsz illetve humanizmus XV-XVI. századi megjelenésével az egyház túlhatalma is mérséklődött (a reformációt követően visszaszorulni kezdett). A középkor megítélése viszont napjainkban is változatos még a történészek körében is.

 Harmat Árpád

Felhasznált anyagok:

• Szántó György Tibor: Anglia története. Maecenas Könyvek, Budapest, 1999
• Georges Duby: Franciaország története I. A kezdetektől a Bourbon-restaurációig. Osiris Kiadó, Bp, 2005
• http://tortenelemcikkek.hu/node/286
• http://tortenelemcikkek.hu/node/152
• https://jegyzettar.blog.hu/2020/03/21/a_nagy_pestisjarvany_a_fekete_halal

Ajánlott posztok a blogon: Ki volt Rózsa Sándor? / Az államalapítás / Poroszország és a Német Birodalom / A hunok népe / Ki volt Aetius? /