I. Péter cár (1682-1725) nem véletlenül érdemelte ki az utókortól a „nagy” jelzőt, mivel reformjaival és hódításaival modernizálta, majd igazi nagyhatalommá tette, és jelentősen kibővítette az Orosz Birodalmat. Máig őt tekintjük az egyik legsikeresebb és legjelentősebb orosz uralkodónak.

Paul Delaroche festménye Nagy Péter cárról. Forrás: news.cnrs.fr

Ami külpolitikáját illeti, legfőbb célkitűzése a Balti-tengeri kikötők megszerzése volt, mivel ezen fontos térségben Oroszország nem rendelkezett tengeri kijárattal. Második célja délen a Fekete –tengeri partvidék megszerzése lett, mivel az ifjú cár belátta, itt is szükséges kikötők létesítése, különben birodalma örökre elzárt marad az európai kereskedelemtől. A terjeszkedő jellegű háborúkat így Nagy Péter elsősorban ezen két térség megszerzése érdekében vívta meg.

A Fekete-tengeri Azov megszerzésére indított, 1695-1696 közti orosz hadjárat sikertelen volt, mivel az orosz sereg teljes vereséget szenvedett a török tatár erőktől. A második hadjárat ugyanezen térségbe 1698-ban indult, és végre sikert hozott.  (A sikerben szerepet játszott a haderőfejlesztés, nagyarányú flottaépítés és jelentős számú zsoldos alkalmazása is.) A terjeszkedés dicsőségét némileg beárnyékolta, hogy a Fekete-tengeri partvidék később újra a törökök kezére került, és végleges megszerzésére, csak 40 évvel később II. Katalin idején került sor.

Nagy Péter mielőtt hozzáfogott volna a terjeszkedés második célpontjának – a Baltikumnak – a bevételéhez, előbb egy több célt szolgáló nagy európai körutazást tervezett. A körút fő célja egy törökellenes koalíció megszervezése volt, míg másodlagos célként a későbbi modernizációs programhoz szükséges ismeretek és ötletek megszerzését fogalmazta meg az ekkor 25 éves cár. Az 1697-1698 –ban tett utazás - Anglia, Franciaország, Hollandia területein – nagyrészt álruhában zajlott, és jelentős tapasztalatokkal gazdagította Pétert. Ám az elsődleges cél, a török ellenes szövetség helyett végül egy Svédország ellenes összefogás tervével tért haza. Az ötletet II. Ágost lengyel király (1679-1704) vetette fel, és biztosította hozzá a lengyelek mellett a dánok és szászok összefogását is. A terv megnyerte Péter tetszését is, aki azonnal felismerte, hogy amennyiben a szövetség legyőzné a hatalmas svéd hadsereget, úgy Oroszország végre megszerezhetné az olyan régóta áhított Balti-tengeri kijáratot. (Ugyanis a Balti partvidéket Svédország birtokolta.)

Péter tehát az európai körutazásról tettre készen érkezett haza, amit az sem rontott le jelentősen, hogy távollétében fellázadtak uralma ellen a sztrelecek, így nagyszabású terveinek végrehajtása előtt előbb a felkelést kellett levernie. (Összesen 1200 kivégzést rendelt el, bizonyítva, hogy ifjú kora ellenére erős elkötelezettség és határozottság jellemzi.)

A Nagy Északi háború (1700-1721)

A Nagy Északi háborúban (1700-1721) a XVII. századi Európa egyik legerősebb állama, Svédország ellen fogott össze Oroszország, Lengyelország, Dánia és Szászország. A svédellenes koalíciót megalakító három uralkodó: Nagy Péter orosz cár (1682-1725), IV. Frigyes dán-norvég király (1671-1730) és II. Ágost lengyel-szász király (1697-1733) közös érdekből "társult", hiszen az 1700-ban még svéd kézen lévő Baltikum esetleges megszerzése vagy  felosztása mindhármójuk számára óriási nyereséget jelentett volna. Különösen Oroszország számára volt szinte létkérdés a terület megkaparintása, hiszen a Finn-öböl partvidéke kulcsfontosságú meleg-tengeri kijáratot  és így a kereskedelmi fellendülést hozhatta.

A háború elején Nagy Péter serege Narva városánál ütközött meg először XII. Károly (1697-1718) svéd király csapataival, ám az összecsapás nagy svéd győzelemmel zárult, így az ifjú cár kénytelen volt levonni a szükséges következtetéseket. Ezek közül az első az volt, hogy Oroszországnak a végső győzelemhez lényegesen nagyobb és korszerűbb hadseregre van szüksége. Az Északi-háború első szakaszának 1700 és 1707 között időszakában a hadiszerencse inkább Svédországnak kedvezett. Amíg ugyanis Péter cár azon munkálkodott, hogy felfegyverezze a győzelemhez szükséges 200 ezer orosz és 100 ezer kozák katonát, a svédek visszaszorították a Livóniába betörő lengyel-szász erőket. Ám az orosz haderőfejlesztés után Nagy Péter hatalmas támadást vezetett, melynek során kiűzte a svédeket Inregmanlandból, majd bevette a Néva parti erődöket és 1703 –ban elfoglalta a későbbi Szent Pétervár városának partvidékét. A Nagy Péter által alapított város kulcsfontosságú, és az orosz hajózás és kereskedelem számára kulcsfontosságú helyen feküdt, így a cár kilenc évvel később, 1712 –ben az egész Orosz Birodalom fővárosává tette.

Svédország visszaszorulása és Oroszország bővülése (forrás: LINK1, LINK2)

A háború második szakasza kezdetben szintén a svédek győzelmeivel kezdődött, mivel 1707 -1708 –ban sikerült térdre kényszeríteniük Lengyelországot, amikor betörve az országba feldúlták a lengyel városokat, köztük Varsót és Krakkót. Mivel a lengyel király II. Ágost egyben szász fejedelem is volt, így a svéd seregek Lengyelország után Szászországot is elfoglalták, és Drezdában XII. Károly lemondatta II. Ágostot. Az elűzött király helyére saját jelöltjét Leszczyński Szaniszlót (1704-1709) ültette, a kikényszerített Altrandstatti egyezményben. (Az új lengyel uralkodó hatalma azonban csak addig tartott, amíg a svédek győzelmeket arattak. Később, vereségeik után Szaniszlónak távoznia kellett Lengyelországból, és újra visszatérhetett II. Ágost.) A nagy svéd diadal után XII. Károly úgy érezte mostmár legfőbb ellenfelének Oroszországnak kell következnie, és 1708 –ban teljes haderejével megindult Lengyelországból Moszkva irányába.

A svéd támadás északi szárnya Rigából kiindulva igyekezett betörni Oroszország belsejébe, ám Lesznajánál váratlanul orosz győzelem született 1708 október 9 –én. A svéd főerők azonban hittek a végső győzelemben, és álhatatosan vonultak tovább Moszkva felé. A svéd erők hátráltatására Nagy Péter a felperzselt föld taktikáját alkalmazta, vagyis az orosz sereg hátrálása közben gondoskodott arról, hogy se élelem, se más használható dolog ne kerülhessen a hódító katonaság kezébe. Szmolenszk előtt a svéd királyt Mazeppa kozák hetman követei keresték fel, és felajánlották, hogy összefognak vele az oroszok legyőzésére, és segítik őt Moszkva bevételében is. Az ajánlat mögött az Északi-háború kirobbanása óta megromlott kozák-orosz viszony állt. Ugyanis az Északi-háborúban Péter cár rengeteg katonát kért a Zaporozsjei kozák államtól, akiket aztán távoli területeken vetett be, és megtizedelve engedett haza. Emellett a kozákok lakta Ukrajna parasztjaitól erődítményépítéseket kényszerített ki, és kilátásba helyezte a kozák autonómia felszámolását is. Mindezen sérelmek érlelték meg Mazeppa hetmanban a döntést, hogy a kozáksággal együtt átáll a svédek oldalára.

A szövetség gondolata megtetszett a svéd királynak, így közös tervük szerint Szmolenszk előtt délre fordult seregével, hogy egyesüljön a hetman kozákjaival. Ám eközben a kozákok államában nagy változás történt. A cárhoz hű kozák atamánok távollétében leváltották Mazeppát, és helyére új hetmant választottak Ivan Szkoropadszkij személyében. Az új vezető érvénytelennek nyilvánította elődje svédekkel kötött szövetségét, és a kozákok túnyomó többségével távol maradt a harcoktól, vagyis nem indult el a találkozási pontra. Közben a svéd erők Mazeppa kisebbségben lévő kozákjaival megütköztek Nagy Péter orosz seregével, ám Poltavánál (1709 július 8- án) döntő vereséget szenvedtek. A vereséget követően a svédek és Mazeppa dél felé menekültek ki Oroszországból, és a török területeken keresztül tértek haza. (Mazeppa a törökök területén halt meg.) A poltavai vereség megrendítette a svéd hegemóniát, és XII. Károly ezt követően már nem tudott fölénybe kerülni Oroszországgal szemben. Hazatérése után 1716 –ban inkább a dánokkal harcolt, ám amikor megtámadta a dánok uralta Norvégiát, Fredrikshul (ma: Halden) ostrománál elesett.

Az északi háború harmadik szakaszában, a harcoktól addig távollévő Török Birodalom is hadat üzent Oroszországnak, és 1711 –ben a Prut folyónál nagy győzelmet aratott. Az orosz vereség miatt így Nagy Péternek le kellett mondania a Pruti (1711) majd Drinápolyi békében (1713) a Fekete-tenger északi partvonaláról, Azov és Taganrog kikötőiről. Ám északi győzelmei révén szerzett baltikumi területgyarapodások bőségesen kárpótolták Péter, a déli kikötők elvesztéséért.

A háború vége 1719 nyarán jött el, amikor az orosz seregek Stockholm közelében partra szálltak, ez arra kényszeríttette I. Frederika királynőt, hogy béketárgyalásokat kezdjen. (Később 1720 -ban és 1721 -ben is partra szálltak jelentős orosz seregek.) A svéd hadsereg teljes mértékben felbomlott, így 1721. augusztus 30-án megkötötte Oroszország és Svédország a nagy északi háborút lezáró nystadi békét. A békében Oroszország megszerezte Svédországtól a Finn öböl mindkét partját, vagyis az egész Ingermannlandot, és egész Észtországot. Ezzel az Orosz Birodalom kulcsfontosságú kikötőkhöz, gabonakereskedelmi pozíciókhoz jutott. Oroszország a „birodalom” megnevezést innentől használta hivatalosan, és Péter is felvette a „minden oroszok cárja” címet.

Nagy Péter belpolitikája

Nagy Péter belpolitikáját Oroszország modernizálási szándéka hatotta át, vagyis az a cél, hogy birodalmát felzárkóztassa Európához. Először is Oroszországot egy erős, központosított abszolút monarchiává alakította. A központosítás három „pillérét” az állandó zsoldos hadsereg létrehozása, a csak tőle függő, szakképzett emberekből álló hivatali rendszer és közigazgatás megteremtése, és a gazdaság átalakítása jelentette.

Az Északi háború során ébredt rá arra Nagy Péter, hogy Oroszország csak akkor maradhat erős és egységes nagyhatalom, ha modern és elegendő létszámú hadsereget képes fenntartani. Így létrehozta az állandó zsoldos hadseregét, mely bármikor bevethető volt. Oroszország későbbi legfőbb terjeszkedési irányai Lengyelország (Ukrajna, Belorusszia) és Törökország (Fekete-tengeri partvidék) lett, melyhez társult a Közép-ázsiai befolyási övezetek megszerzése is. A legjelentősebb terjeszkedő háborúk Nagy Péter halála után négy évtizeddel, II. Katalin idején következtek, amikor az Orosz Birodalom megszerezte egész Ukrajnát és az egész Fekete-tengeri partvidéket, a Krími övezetekkel együtt.

Szentpétervár a XVIII. században. Forrás: wikimedia.org

A gazdaság átalakítását a kincstár feltöltésével kezdte, ugyanis reformjaihoz pénzre volt szüksége. Ennek érdekében bevezette Oroszországban a parasztok által fizetendő fejadót (papok és nemesek mentességet élveztek alóla) és a közvetett adók rendszerét. A közvetett adók nagyobbik részét a fogyasztási adók képezték, melyeket elsősorban az állami monopóliummal bíró termékekre vetettek ki, ilyen volt a vodka, a dohány, a szőrmék és a só. A közvetett adók másik részét az egyházi ás állami szolgáltatások alapján szedték, ilyen volt a születéskori, házassági, temetéskori, és végrendeletekre kirótt adó.

A gazdaság átalakítása kiterjedt a paraszti szolgáltatások megváltoztatására is. Megemelkedett a robot (barcsina) és a pénz és terményjáradék (obrok) is, illetve a jobbágyok egy részének a Nagy Péter által létrehozott állami manufaktúrákban kellett letöltenie feudális munkajáradékát.

A gazdaság és az állam működőképességét növelte, hogy Péter a teljes nemességet szolgálatra kötelezte, mikor eltörölte a votcsina (örökbirtok) és pomesztye (szolgálati birtok) rendszert és helyette minden földet örökölhetővé tett, ám minden nemesnek előírta a hivatali vagy katonai szolgálatot. Az átalakítás során született meg a rangtáblázat 1722 –ben, mely a hadseregben és a hivatalokban egyaránt rangokba sorolta a nemességet. (Összesen 14 fokozat született, legalul a zászlós illetve a hivataloknál iktató állt, míg legfelül a tábornagy illetve kancellár helyezkedett el. A 14 –ből a legfelső 8 szintet az örökletes nemesek foglalhatták el, míg az alsó szinteket a személyre szóló nemesség töltötte be.)

Az orosz gazdaság alapját a merkantilizmus képezte, vagyis Péter igyekezett az export növelésével és védővámokkal segíteni a nemesfém beáramlást. Emellett jelentős volt az ipartámogatás az állami manufaktúrák megteremtésével. A cár a Donyeck és az Ural  térségében nehézipari, a moszkvai és szentpétervári területeken pedig textilipari központokat alakított ki, az állami manufaktúrák létrehozása segítségével.

Nagy Péter gyökeresen átalakította az orosz közigazgatást, amikor 1708 –ban összesen nyolc kormányzóságot hozott létre, melyek a továbbiakban központilag delegált tanácsok és kinevezett kormányzók irányításával működtek. Az egyes kormányzóságokon belül tartományok (50 tartomány / kormányzóság) illetve azokon belül területek jöttek létre. Az alsó fokú közigazgatást kinevezett falusi vezetők és faluközösségek (obscsinák) igazgatták. A közigazgatás tehát központosított lett, hiszen a Moszkvából a cár által kinevezett kormányzók irányították.

A törvényhozói hatalom megreformálásában fontos változás volt 1711 –ben a bojár duma megszüntetése, és helyette szenátus létrehozása. A szenátus egyszerre látott el törvényhozói, bírói és kormányzati illetve közigazgatási feladatokat, és gyakorlatilag az 1722 –ben létrehozott főügyészi hivatal ellenőrzése alatt állt.

A végrehajtó hatalom átalakítása során Nagy Péter a prikázok helyett 1722 –ben kilenc kollégiumot hozott létre, melyek svéd mintára minisztériumokként működtek. Így alakult meg a külügyek, bevételek-kiadások, igazságügy, hadügy, kereskedelem, admiralitás, bányászat és iparügyek kollégiuma. A kollégiumok élén egy-egy orosz elnök és mellette egy-egy külföldi alelnök állt, illetve alattuk titkárokból és írnokokból álló kancelláriák működtek.

Orosz bojárok a XVIII. században. Forrás: LINK

Péter közigazgatási reformjai kiterjedtek az egyházra is, amikor 1721 –ben eltörölte az egyházat az államtól függetlenül vezető pátriárka rangot. A helyébe a Legszentebb Szinódus testülete állt, mely már az állami vezetéssel összefonódva vezethette az orosz görög-keleti egyházat. A szinódus elnöke maga a cár volt, és emellett működését állami főügyész ellenőrizte a szervezet működését. Innentől kezdve az egyház bevételeit az állam is használta, a pópáknak a cárra is hűséget kellet esküdniük, sőt ha a gyónáskor államellenes tevékenységről szereztek tudomást, akkor ezt kötelezően jelenteniük is kellett.

Nagy Péter cár három legjelentősebb reformterület (hadsereg, gazdaság, közigazgatás) mellett fontos változásokat hajtott végre az élet egyéb területein is. Így például az oktatásban bevezette az állami irányítást, nagyobb óraszámot kaptak az alkalmazotti tudományok (pl.: matematika, mérnöki tudományok) és jelentős számú új iskola épült. Az új iskolák közt ki kell emelni az 1701 –ben alapított moszkvai hajózási és tüzériskolát, az 1712 –ben alapított moszkvai mérnökiskolát és legfőképpen az 1724 –ben létrejött Tudományos Akadémiát.

Mindemellett az oroszok mindennapi életmódja is megújult, mert a cár még a külsőségekben is a modernizációt akarta elérni. (Ennek egyik érdekes példája volt a szakálladó, mellyel a nyugatiasabb külső elérését szerette volna biztosítani.) Kialakult a nagyvárosokban a szalonélet, és a kaftán helyett elterjedt a nyugatias öltözködés is. Nagy Péter bevezette a nyugati naptárat, ám a Gergely pápa féle módosítást nem vette át, így innentől kezdve a 12 napos eltérés megmaradt az európai és az orosz naptárak között. Szentpétervár az ország kulturális és szellemi központja lett, itt már megjelentek az első újságok, színházak, múzeumok, közkórházak is.

Nagy Péter élete utolsó éveiben az utódlás kérdésével és az Orosz Birodalom egységével foglalkozott. Utóbbi érdekében alakította ki az orosz állam homogenizációját, amikor elrendelte 1785 –ben, hogy minden meghódított terület nemességének az orosz államhoz és cárhoz kell igazodnia és asszimilálódnia. Létrehozta a preobrazsenszk prikázt, mely az államellenes büntetteket vizsgálta ki, és afféle politikai rendőrségként ügyelt az ország egységére. Emellett gondot fordított arra is, hogy az orosz nemesség szemében örökre legitimálja a cári hatalmat.

Utódlás kérdése

Forrás: tortenelemcikkek.hu

Bár Péternek születtek fiai, azok rendre el is haláloztak. A trónörökösnek kiszemelt Alekszej nevű fia – aki első házasságából született - egy apja elleni összeesküvés vádjába keveredett, és halálra ítélése előtt halt meg szélütésben. Így végül Péter 1722 –ben új törvényt fogadtatott el, melyben rögzítették, hogy a mindenkor cár maga jelölheti ki utódját, aki nem feltétlenül kell, hogy valamelyik fia legyen, elegendő ha az illető a Romanov házból származik. Amennyiben a cár nem él az utód kijelölés jogával, úgy a primogenitúra elve szerint a Romanov-ház legidősebb férfi vagy női tagja lehet az új uralkodó.

A fentiek szerint így Péter maga jelölhette ki családjából az új uralkodót, ám ezt egészen halála napjáig halogatta, így végül az új cár megnevezése elmaradt. A trónt végül második felesége Katalin foglalta el, nagyrészt a Katalint támogató preobrazsenszkij gárda és annak vezetője Mensikov segítségével.

Nagy Péter és Katalin megismerkedése rendhagyó módon történt. Péter ugyanis 1703-ban találkozott egy Marfa Szkavronszkaja nevű litván parasztlánnyal, aki az oroszok kezére került, amikor azok elfoglalták Marienburgot. Ez a nő áttért az ortodox hitre és felvette a Katyerina nevet. Péter egyik jóbarátja, Mensikov befogadta, s Katyerina nála találkozott a cárral, aki azonnal a szeretője lett. Péter már 1707 novemberében titokban feleségül vette, de a hivatalos esküvőre 1712. február 19-éig várni kellett. Ezt követően Katalint cárnénak ismerték el.

 Harmat Árpád

Felhasznált irodalom: 

• Niederhauser-Font-Krausz-Szvák: Oroszország története. Maecenas Kiadó, Bp, 1997
• Font Márta-Niederhauser Emil-Krausz Tamás-Szvák Gyula: Oroszország története. Maecenas, Bp. 1997.
• Harmat Árpád: Oroszország története a kezdetektől Nagy Katalinig - tortenelemcikkek.hu - 2015.01.31
  

Ajánlott posztok a blogon: Korhű film: Törvények kívüli király / A legsötétebb évszázad és a pestis / Ki volt Rózsa Sándor? / Az államalapítás / Poroszország és a Német Birodalom / A hunok népe / Ki volt Aetius? /