A magyar történelmet Árpád fejedelem korától számítva (mintegy 1100 esztendőn keresztül) számtalan sikeres és sajnos sok vesztes háború is alakította. Az 1920-as trinanoni diktátum okozta jogos igazságtalanság-érzet hozta létre a magyar szívekben a pannon-pesszimizmust és borúlátást, mely azt a hamis érzetet szüli, hogy történelmünk tragédiát és kudarcok sorozata. Pedig ez nem így van, számtalan sikert és diadalt is arattunk. A poszt ezekből választott ki hármat, külön korszakokból.

Mindhárom esemény hatalmas magyar siker volt, melyeket történelmünk három nagy alakjának köszönhetünk. Ők Árpád fejedelem fia Levente, Hunyadi János kormányzó és Dobó István egri várkapitány.  

Pozsonyi csata (907)

Magyar harcosok a X. században. László Gyula képe. Forrás: mek.oszk.hu 

A 907-es esztendőben mindössze 14 éves IV. (Gyermek) Lajos keleti frank király a „decretum... Ugros eliminandos esse / rendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak.” című parancsával és Luitpold őrgróf illetve Theotmár salzburgi érsek vezetésével kezdte meg hadjáratát a magyar szállásterületek ellen. A magyarokat személyesen Árpád fejedelem vagy valmelyik fia, legvalószínűbben a legidősebb fiú Levente vezette. (A magyar hadvezér személyét sajnos nem ismeri a történettudomány.)

A konkrét támadás 907 júniusának közepén indult meg a Duna északi és déli oldalán (bal és jobb partján). Az északi parton haladó erők élén Liutpold herceg, a déli parton haladókén Theotmár érsek állt. Az első összecsapások június 28 –án kezdődtek, amikor a határvédelemmel megbízott magyar csapatok folyamatosan támadni kezdték mindkét német hadoszlopot, és lassítani próbálták haladásukat. Az első döntő ütközetre július 4-én a déli parton, a Duna jobb partján, Pozsonnyal szemközti területén került sor, Theotmár érsek erőinek megtámadásával. (Pozsony korabeli neve: Braslauespurch, Brezalauspurc volt.) Ebben az összecsapásban a magyarok jól alkalmazták a támadó, majd menekülést színlelő taktikájukat, és hamar kivívták a győzelmet. Maga az érsek is elesett a csatában. A győztes hadak az ütközet utáni éjszakán átúsztatták erőiket a Dunán, hogy a másik nagy német sereget, a Liupold herceg vezette erőket meglepjék. Így a második csata július ötödikének hajnalán történt, amikor a magyarok teljesen váratlanul meglepték a Duna északi partján állomásozó Liutpold táborát. A győzelem most is egyértelmű volt, a németek nagy része elesett az ütközetben, csak kevesek tudtak Ennsburg felé elmenekülni. Az újabb győzelmet arató magyarok ezt követően a dunai német flottát védelmező erőket verték szét, majd a hajók megszerzése után megindultak Ennsburg felé ahol a 14 éves frank király serege állomásozott. Az uralkodó seregét július 5-én rohanták le, ez volt a harmadik nagy csata, melyben ismételt győzelmet arattak, a menekülést színlelő majd ellentámadó taktika alkalmazásával. Az ütközetben elesett Sigihard herceg, és maga a király csak nagy nehézségek árán tudott Passau felé elmenekülni. A győzelemittas magyarok egészen a Lech folyóig üldözték a menekülő németeket. [Forrás: tortenelemcikkek.hu, A pozsonyi csata]

A nándorfehérvári diadal (1456)

Ismeretlen XIX. századi festő műve a nándorfehérvári csatáról. Forrás: wikipedia.org

A II. Mehmed török szultán vezette oszmán főerő (és az ahhoz csatlakozó balkáni segéderő) körülbelül 50 ezres összlétszámmal indult a Magyar Királyság ellen 1456-ban. Tervük Nándorfehérvár bevétele volt, hogy aztán onnan kiindulva törjenek be Magyarországra. Velük szemben egy alig 7 ezer fős várőrség, egy 12 ezres Hunyadi-Kórógyi magánhad készült a védekezésre. Ehhez a csekélyke (bár végsőkig elszánt) hadhoz készült csatlakozni Kapisztrán János 18 ezer fős parasztserege (akiket némi nagyzással "keresztes hadnak" neveztek akkoriban.)

A hatalmas török had 1456 július 4-én érkezett Nándorfehérvár alá. A szultán azonnal ágyúzásra adott parancsot, így a 7 nagyobb ostromágyú, a 27 kisebb löveg és a 300 tarack folyamatos tűzzel árasztotta el a várfalakat. A török nagyvezír, Veli Mehmed közben – gondolva egy esetleges magyar felmentő-sereg megérkezésére – egy dunai hajózár kialakítását rendelte el. Batogliu 200 hajóból álló kordont hozott létre Zimonynál. Hunyadi 12 ezres sereggel indult a vár felmentésére és a hajózáron áttörve sikeresen bejutott a várba, ami a csata első nagy fordulópontját jelentette. Később Kapisztrán 18 ezres paraszthadával váratlanul átkelt a Száván és megtámadta II. Mehmed seregét. A hadmozdulat mindenkit meglepett, maga Hunyadi sem várta ezt a sikert és kezdettől alábecsülte a Kapisztrán vezette parasztsereget. A szultánt a váratlan hadmozdulat - az előretörők jelentős létszáma miatt - megtévesztette és válaszul a parasztsereg ellen indította a teljes anatóliai lovasságot. Ezzel nagy hibát követett el, mert védtelenül hagyta ostromágyúit. Ezt a váratlanul adódó lehetőséget használta ki Hunyadi, aki látva a török lovasság távolodását, parancsot adott a várból való kitörésre és az oszmán ágyúk elfoglalására.

Az ágyúkat elfoglaló magyar katonák ezután saját tüzérségükkel kezdték lőni az oszmánokat. A csata ezzel nagyrészt el is dőlt: az anatóliai hadtest a keresztesek és a várból kiáramló magyar lovasok közé szorult, miközben II. Mehmed elvesztette összes ágyúját és a janicsár-tábor is veszélybe került. Bár a ruméliai hadtest még ütőképes maradt, önmagában ezzel már nem lehetett sikeresen ostromra indulni. A szultán számára nem maradt más, mint a visszavonulást elrendelő parancs kiadása. [Forrás: Harmat Árpád: A nándorfehérvári diadal. tortenelmi.blog.hu]

A dicsőséges egri várvédés (1552)

Eger ostroma. Forrás: mek.niif.hu

Az oszmánok 1552-ben 35 - 40 ezres, óriási haddal érkeztek Szolnok várának bevételét követően Eger alá, mégpedig Kara Ahmed nagyvezír vezetésével. Az erődítményt 1803 fegyveres védelmezte, amiből 400 fő alkotta az állandó helyőrség létszámát, 357 katonát küldött a király és 300 drabant képviselte Kassát. A többi, közel 746 fegyveres (a várvédő sereg 40% -a) a környező megyék, települések és főurak segítségként tevődött össze. A török túlerő huszonkétszeres volt! A parancsnoki teendőket Dobó és Mekcsey István várnagy együtt látták el, alattuk pedig 4 főhadnagy szolgált: Pethő Gáspár, Zolthay István, Figedy János és Bornemissza Gergely. A várvédőket a harcban 4 komolyabb ágyú és 17 tarack segítette. A hatalmas török túlerő 1552 szeptember 8 -ra vette körbe a várat, majd másnap, azaz szeptember 9 -én, 12 oszmán ágyú, illetve 200 tarack kezdte meg a tüzelést. Később szeptember 29 -én megindult az első nagyobb gyalogsági roham is. Az első oszmán kudarcok után az ostromlók legfőbb célpontjai a bástyák (Föld bástya, Tömlöc bástya, Bolyki bástya) illetve a kapuk (pl. ókapu) lettek.

Októberben, a hadműveletek 30. napjától kezdődően már a törökök élelme is elfogyott, sőt járvány ütötte fel fejét táborukban, ráadásul az októberi első éjszakai fagyok szokatlan próbatétel elé állították a nyári hadviseléshez szokott ázsiaiakat. Az utolsó nagy rohamok október közepén már napkeltétől napnyugtáig tartottak, de az egriek - bár alig álltak már a lábukon és szinte mindenki megsérült - Dobó biztatásának hatásárára kitartottak. Ahmed nagvezír végül október 17 -én feladta a harcot, elégedetlenkedő seregét elvezette a vár alól. Eger az elkövetkező 44 évre magyar kézen maradt (egészen 1596-ig, amikor már főleg külföldi zsoldosok szolgáltak a várban és az ő bátorságuk nem közelítette meg az egriekét, így feladták az erődítményt). [Forrás: Dobó István és az egri várostrom jegyzettar.hu]

Ajánlott posztok: 1956 három megindító részlete, A Habsburgok története / III. Béla és az Árpád-ház virágkora / Könyves Kálmán uralkodása / Szent László uralkodása / Széchenyi István gróf / Göring, Hitler után a második / Nagy Péter cár / Korhű film: Törvényen kívüli király / A legsötétebb évszázad és a pestis / Ki volt Rózsa Sándor? / Az államalapítás / Poroszország és a Német Birodalom / A hunok népe / Ki volt Aetius? /